Ferenc pápa: Az igazi misszió az emberek Krisztushoz vonzása!

Ferenc pápa: Az igazi misszió az emberek Krisztushoz vonzása!

Az október 5-én tartott általános kihallgatás keretében a Szentatya a pár nappal korábbi grúziai és azerbajdzsáni útjára tekintett vissza. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Múlt hétvégén apostoli úton voltam Grúziában és Azerbajdzsánban. Hálát adok az Úrnak, amiért megengedte ezt számomra, és ismételten kifejezem hálámat e két ország állami és vallási vezetőinek, különösen is egész Grúzia pátriárkájának, II. Iliának – tanúságtétele nagyon jót tett szívemnek-lelkemnek –, valamint a kaukázusi muszlimok sejkjének. Testvéri köszönetet mondok a püspököknek, a papoknak, a szerzeteseknek és minden hívőnek, akik megéreztették velem meleg szeretetüket.

Ez az út az Örményországban tett júniusi látogatásom folytatása és kiegészítése volt. Ily módon – Istennek hála – meg tudtam valósítani azt a tervemet, hogy meglátogatom ezt a három kaukázusi országot, hogy megerősítsem a bennük élő katolikus egyházat, és bátorítsam az ott élő népek útját a béke és a testvériség felé. Ezt emelte ki e két utóbbi út mottója is: a grúziai úté: Pax vobis [Béke veletek!], az azeri úté pedig: Mindnyájan testvérek vagyunk!

Mindkét országnak nagyon ősi történelmi, kulturális és vallási gyökerei vannak, ugyanakkor történelmük új szakaszát élik: mindkettő idén ünnepli függetlenségének huszonötödik évfordulóját, a huszadik század nagy részében ugyanis szovjet uralom alatt voltak. Ebben az új szakaszban pedig sokféle nehézséggel kell szembenézniük a társadalmi élet több területén. A katolikus egyháznak az a feladata, hogy jelen legyen, különösen is a tevékeny szeretet és az emberi haladás előmozdításának jelével; ezt közösségben igyekszik tenni a többi keresztény egyházzal és közösséggel, és párbeszédben a többi vallási közösséggel, azzal a bizonyossággal, hogy Isten mindenki Atyja, mi pedig fivérek és nővérek vagyunk.

Grúziában ezt a küldetést természetesen az ortodox testvérekkel való együttműködésen keresztül teljesítjük, akik a népesség nagy többségét adják. Ezért nagyon fontos jel volt, hogy amikor megérkeztem Tbiliszibe, a köztársasági elnökkel együtt fogadott engem a repülőtéren tiszteletre méltó II. Ilia pátriárka is. Megható volt a vele való találkozás aznap délután, mint ahogy az volt a másnapi látogatás a patriarkális székesegyházban, ahol Krisztus ruhájának ereklyéjét, az egyház egységének jelképét tisztelik. Ezt az egységet megerősítette a különböző keresztény felekezetek sok vértanújának vére. A legtöbb megpróbáltatást elszenvedett közösségek közé tartozik az asszír-káld közösség, amellyel Tbilisziben nagyon szép imaalkalmon vettem részt; azért imádkoztunk, hogy béke legyen Szíriában, Irakban és az egész Közel-Keleten.

A szentmisét Grúzia – latin, örmény és asszír-káld – katolikus híveivel a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréznek, a missziók védőszentjének emléknapján mutattuk be: ő arra emlékeztet minket, hogy az igazi misszió sosem prozelitizmus, hanem az emberek Krisztushoz vonzása azáltal, hogy szoros kapcsolatban vagyunk Krisztussal az imádságban, a szentségimádásban és a konkrét, tevékeny szeretetben, amely nem más, mint a legkisebb testvérünkben jelen lévő Jézus szolgálata. Ez az, amit a szerzetesek tesznek, akikkel Tbilisziben és aztán Bakuban találkoztam: ezt teszik az imádsággal, a jótékonysági intézményekkel és az emberi haladást segítő tevékenységükkel. Bátorítottam őket, hogy legyenek szilárdak a hitben, emlékezettel éljenek, legyenek bátrak és reménykedők. Azután ott vannak a keresztény családok: nagyon értékes az ő jelenlétük, fontos szerepet töltenek be a befogadással, a kíséréssel, a megkülönböztetéssel és a közösségbe való integrálással.

Erre az evangéliumi jelenlétre mint Isten országának magvetésére még nagyobb szükség van – ha lehetséges – Azerbajdzsánban, ahol a lakosság többsége muszlim, és a katolikusok csak pár százan vannak, de hála Istennek, jó kapcsolatot ápolnak mindenkivel, sőt kimondottan testvéri kötelék fűzi őket az ortodox keresztényekhez.

Ezért Bakuban, Azerbajdzsán fővárosában két olyan találkozón vettünk részt, amelyeket a hit képes megfelelő kapcsolatban tartani, ezek pedig: a szentmise és a vallásközi találkozó. A szentmise a kicsiny katolikus közösséggel, ahol a Lélek összhangot teremt a különböző nyelvek között, és megadja a tanúságtétel erejét; és ez a közösség Krisztussal nem akadálya annak, sőt arra indít, hogy keressük a találkozást és a párbeszédet mindazokkal, akik hisznek Istenben, hogy együtt egy igazságosabb és testvériesebb világot építsünk. Ebben az összefüggésben, amikor az azeri vezetőkhöz fordultam, kifejeztem azon kívánságomat, hogy a nyitott kérdések jó megoldást találjanak, és hogy az összes kaukázusi nép békében és kölcsönös tiszteletben éljen.

Isten áldja meg Örményországot, Grúziát és Azerbajdzsánt, és kísérje az ő szent zarándok népének útját ezekben az országokban!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatikáni Rádió olasz nyelvű szerkesztősége

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »