Ferenc pápa a nagyszülőkhöz: Ti vagytok a nép emlékezete

Ferenc pápa a nagyszülőkhöz: Ti vagytok a nép emlékezete

A Szentatya október 15-én, szombaton délben a VI. Pál teremben fogadta az olasz Idős Dolgozók Nemzeti Társaságának mintegy hétezer tagját.

Az egyház szeretettel, elismeréssel és nagy megbecsüléssel tekint rátok – kezdte az idősekhez intézett beszédét a pápa. – Ti a keresztény közösség és a társadalom lényeges része vagytok, mert a ti tapasztalatotok értékes kincs, nélkülözhetetlen ahhoz, hogy reménnyel és felelősséggel tekintsünk a jövőbe. Az évek során megszerzett bölcsességetek és érettségetek segítheti a fiatalokat a gyarapodás útján való előrehaladásban. Az idősek azt tanúsítják, hogy a legnehezebb próbatételek idején is bízni kell Istenben.

Ferenc pápa elismeréssel szólt az idősek munkájáról, amit a plébániákon folytatnak, Isten háza gondozásában, a katekézisben, a liturgiában és a karitászban. És kiemelte: ugyanilyen értékes szolgálatot végeznek a családi környezetben, az unokák ápolása során, valamint akkor, amikor átadják az élettapasztalatot, a közösség legfontosabb spirituális és kulturális értékeit. A Szentatya utalt arra a szolgálatra is, amit a nagyszülők a súlyos vallásüldözések idején nyújtottak, amikor a hitet továbbadták az új generációknak, az unokák megkereszteltetésével.

Az erőt és a látszatot mitizáló korunkban a ti küldetésetek tanúskodni az igazán megmaradó értékekről, melyek bele vannak írva az ember szívébe és amiket az Isten szava garantál nekünk – hangsúlyozta a pápa, majd önmagát is közéjük sorolva említette meg, hogy az úgynevezett „harmadik kornak” az élet kultúrája fejlesztésén kell dolgoznia, felmutatva, hogy az élet minden szakasza Isten ajándéka.

A beteg és ápolásra szoruló idősek kapcsán Ferenc pápa köszönet mondott azoknak, akik gondozásukkal, mindennapos ellátásukkal törődnek és biztosítják számukra az emberhez méltó életet. Ebben jelentős szerep hárul az otthonokra, melyek feladata, hogy emberséges környezetet és barátságos helyet biztosítsanak a rászoruló időseknek. Ezek az otthonok és egyéb szociális intézmények sokat tehetnek annak érdekében, hogy segítsék az idősek mind aktívabb részvételét az életben és hogy meggátolják a leselejtezés kultúrájának ártó hatásait.

A pápa megosztott az idősekkel egy történetet, melyet gyermekkorában a nagymamája mesélt neki. Az egyik családban a beteg nagypapát a konyhába vitték, és ott egy kis asztalkánál külön terítettek neki. Unokája aztán fajátékaiból egy kicsi asztalt kezdett készíteni, és apja kérdésére elmondta, neki csinálja, hogy öregkorában legyen majd hová ülnie.

A Szentatya arra biztatta az időseket, hogy ápolják a nemzedékek közötti kapcsolatokat, mert a jövő nemzedéke igényli a fiatalok és az idősek közötti találkozást, hiszen az idősek a nép gyökere és emlékezete. Ferenc pápa arra bátorította őket, hogy beszéljenek és meséljenek az unokáiknak, és hagyják, hogy azok kérdezzenek tőlük. A pápa utalt beszédében Szűz Mária és Szent József zarándokútjára is, amikor a negyvennapos kis Jézust a templomba felvitték, ahol két idős ember várta őket, akik a nép bölcsességét jelképezték.

Imádságban, bizalommal forduljatok Jézus nagymamájához, Szent Annához is, aki arra tanít bennünket, hogy jó és bölcs nagyszülők legyünk – kérte végül a Szentatya az olasz Idős Dolgozók Nemzeti Társaságának mintegy hétezer jelen lévő tagjától.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »