Ferenc pápa: A menekültek ajándékot jelentenek

A menekültek nem terhet, hanem ajándékot jelentenek – mondta Ferenc pápa a menekültekről a jezsuita rend által működtetett római Astalli menekültközpont létrehozásának évfordulója alkalmából kedden küldött videoüzenetében.

„Túl sokszor nem fogadtunk be benneteket! Teherként, problémaként, költségként kezelnek titeket, miközben ajándék vagytok” – mondta a katolikus egyházfő.

A pápa bocsánatot kért „társadalmunk elzárkózása és közömbössége” miatt. Úgy fogalmazott, hogy a menekültekkel szembeni magatartást az a félelem okozza, amely szerint a társadalomban jelenlétük „élet- és mentalitásváltozáshoz” vezethet.

Ferenc pápa kijelentette, a menekültek mindegyike „hídként kötheti össze a távoli népeket, megteremtheti a különböző kultúrák és vallások találkozását, út lehet közös emberségünk újbóli felfedezésére”. Hozzátette: „mindannyian idegenek és zarándokok vagyunk ezen a földön […], a közösen tett út kevésbé ijesztő”.

A fennállása harmincötödik évfordulóját ünneplő, római székhelyű Astalli Központot a nemzetközi Jezsuita Menekültszolgálat (JRS) tartja fenn. Évente több mint húszezer menekültnek nyújtanak segítséget csak az olasz fővárosban. Ferenc pápa 2013 szeptemberében látogatott el a központba, ahol menekültekkel találkozott.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »