Fenyegető leveleket kaptak mecsetek

A muzulmánokat népirtással fenyegető és Donald Trump megválasztott amerikai elnököt éltető levelet kapott három kaliforniai mecset, emiatt egy civilszervezet követeli a mecsetek szigorúbb rendőrségi védelmét.

Egy kézzel írott levél fénymásolatait küldték el a múlt héten a Long Beach-i, a claremonti és a San José-i iszlám kulturális központba – közölte az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsa (CAIR), amiről a Los Angeles Times című lap számolt be szombaton.

A levél címzettje “a Sátán gyermekei” voltak, és úgy írták alá, hogy “egy amerikai a jobb élet érdekében”. “Új rendőrfőnöke van a városnak – Donald Trump elnök. Ő megtisztítja, újra ragyogóvá teszi Amerikát. És ezt a muzulmánokkal fogja kezdeni. Ugyanazt csinálja majd veletek, mint Hitler a zsidókkal” – olvasható a levélben a CAIR szerint.

Hussam Ayloush, a CAIR Los Angeles-i igazgatója azt mondta: a Los Angeles megyei mecsetek híveit elszomorította a gyűlölködő levél, és hozzátette, hogy Donald Trump kampányának “felelőtlen, gyűlölködő retorikája szította a dühöt az elnökjelölt hívei között, tette közönségessé sokak beszédét”. “Nem állítom, hogy Trump tett rasszistává embereket, de elfogadottá tette a fajgyűlöletet. Noha azt mondja, nem felelős érte, és elfogadom, hogy így van, azért emlékeztetni akarom, hogy felelősen, minden amerikai elnökeként kell viselkednie” – mondta Ayloush.

A San José-i rendőrség bejelentette, hogy gyűlöletkeltés gyanújával nyomozást indítottak az ügyben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »