Fennállása legnagyobb vereségét szenvedte el éjjel a cionista állam

Fennállása legnagyobb vereségét szenvedte el éjjel a cionista állam

A palesztinok április elsejétől csatlakoznak a Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC) – közölte kedd éjjel Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár. A csatlakozás lehetővé teszi, hogy a palesztinok a bíróság előtt háborús bűnökkel vádoljanak meg izraeli illetékeseket. Az Izrael-lobbi befolyásolta Egyesült Államok szintén tiltakozott a döntés ellen, nemmel voksolt a palesztin beadványra. A tavalyi, több, mint kétezer ember halálával járó gázai agresszió felelősei így elmarasztalhatóak lesznek. Papíron legalábbis.

A palesztinok múlt pénteken nyújtották be az ENSZ-ben azt a kérelmüket, hogy csatlakozhassanak a hágai székhelyű bíróság alapító szerződésének számító, úgynevezett Római Statútumhoz. New York-i közleményében Ban Ki Mun úgy fogalmazott, hogy „a statútum 2015. április 1-jén lép életbe a palesztin állam számára”.

Hírdetés

Izrael élesen támadta a palesztin vezetést a csatlakozási folyamat elindításáért, és befagyasztotta a Palesztin Hatóságnak járó pénzösszegeket. Az Izrael-lobbi befolyásolta Egyesült Államok szintén tiltakozott a döntés ellen, nemmel voksolt a palesztin beadványra.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »