Felzúdultak a szabadstrandra tervezett jachtkikötő miatt

Felzúdultak a szabadstrandra tervezett jachtkikötő miatt

Magán vitorláskikötő építését tervezik Siófokon. A létesítmény a város egyik szabadstrandja és a mögötte épült luxusapartmanok elé kerülne, ami a nyaralók, a horgászok, és a szörfösök érdekeit is sértheti. A Natura 2000-es területre egyszer már elutasította a környezetvédelmi hatóság a kikötő építési terveket.

A 99 férőhelyes magán vitorláskikötő 200 méter hosszan nyúlna be a tóba. Az érintett partszakasz népszerű szabadstrand, ahol gyakran edzenek szörfösök is, a kikötő azonban sokak szerint ellehetetlenítené a sportolást és a strandolást is.

„Összességében az ellen vagyok, hogy egy ingatlanberuházás minden fajta közösségi érdeket figyelmen kívül hagyva építsen meg valamit. Személyesen ez ellen vagyok, és amellett, hogy a minőségi vízi turizmus helyet kapjon” – mondja Uracs Ami, a Szabadstrand Megóvó Baráti Kör egyik tagja.

Az ellenzők attól is tartanak, hogy a több száz méterre benyúló magánsziget az áramlási viszonyokat is megváltoztatja, ami iszaplerakódást idézne elő. Ez a fürdőzők mellett a horgászoknak is nagyon rossz lenne, mondja a Siófoki Horgász Egyesület elnöke.

Hírdetés

„Ez a terület attól különleges, hogy nagyon komoly áramlások vannak a vízben, és ezt a halak szeretik – mind a békés, mind a ragadozó halak. Egyébként ez a terület az egyik legjobb balinos pálya, nagyon szeretik a balinok, nagyon látványos, ahogy rabolnak, és a horgászok nagyon szeretnek rájuk horgászni mind csónakból, mind pedig partról” – emelte ki Kalauz Zoltán.

Az ügy jelenleg a környezetvédelmi hatóságnál van, ez után jöhet majd az építési hatósági szakasz. A Balaton területén kikötő létrehozása nem az önkormányzatok hatáskörébe tartozik, így Siófok jelenleg tehetetlen.

„Ez most már hosszú-hosszú évek óta egy olyan elhúzódó folyamat, amelyben a kivitelező egy újabb eljárást kezdeményezett, hiszen 2012-ben Fejér megye már megszüntette az eljárást, környezetvédelmi szempontok alapján nem engedélyezte a kikötőt, és nem is tudtak tovább menni. Azonban az idei évben Veszprém megyéhez folyamodtak egy újabb eljárásra” – ismertette Potocskáné Kőrösi Anita alpolgármester.

A beruházó csak közleményben reagált a sajtóhírekre, azt írják: tíz éve eleve azzal a feltétellel vásárolták meg a területet, hogy a Balaton-törvény biztosítja kikötő létesítésének a lehetőségét, ezért azt mindenképpen meg akarják valósítani.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »