Feltétel nélküli segély?

Feltétel nélküli segély?

Az emberi méltóság sérthetetlen. Senkinek sem volna szabad éheznie Magyarországon! Nekünk ez a morális alapvetésünk – írja Erőss Gábor az alapjövedelem mellett érvelő cikkében, amelyben elsősorban az egyenlőtlenségek elleni küzdelem eszközeként, valamint a kilátástalan helyzetbe kerülteken való segítségként jellemzi az alapjövedelem ötletét.

A Magyar Nemzet hasábjain a vita eddig elsősorban az alapjövedelem közgazdaságtani vonatkozásai körül folyt: hogy neoliberális vagy kommunista ötlet, s hogy jelentene-e többletkiadást a költségvetésnek, vagy sem. Techet Péter szerint az kifejezetten egyszerűsítés volna: „A feltétel nélküli alapjövedelem nem okvetlenül jelent a mainál nagyobb kiadást – nem ez a lényege, hanem az egyszerűsítés. Ugyanis mindenkinek, szegénynek és gazdagnak egyaránt egyenlő mértékben járna, ez kiváltaná a jelenlegi bonyolult és költséges szociális segélyezési és egyéb járandósági transzfereket, és feleslegessé tenné a szociális bürokráciát.”

Részemről ezért nem foglalkoznék a közvetlen gazdasági aspektusokkal, bár talán joggal merül fel bennem a gyanú, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem egy amúgy is deficites országban, ahol „koraszülött jóléti állam” van, és a tízmillióból csak 3,8 millióan dolgoznak, ebből nyolcszázezren az állami szférában, nem biztos, hogy épp az államháztartás rendbetételét szolgálná – de különféle szociálpolitikai trükkökkel biztos el lehet érni ezt is.

Ha viszont kevesebb kiadást jelentene, mondjuk azáltal, hogy minden más vagy sok más szociális juttatást felváltana, akkor az a kérdés, ezzel nem kevesebb támogatás jutna-e az embereknek. A szociális rendszer ugyanis azért bonyolult, mert sokféle juttatás van sokféle jogcímen, amelyeket megpróbálnak célzottan differenciálni – rokkantnyugdíj csak dolgozni nem tudó rokkantaknak járna elvileg, gyes pedig kismamáknak. Az egyszerűsítés egy bizonyos fokig bizonyára kívánatos volna, de ha az alapjövedelem kiváltana minden szociális juttatást, bevezetése nem igazságosabb, hanem igazságtalanabb volna, nem próbálná lefedni ugyanis a különféle élethelyzeteket.

Másrészt: ha az alapjövedelem kiváltaná a szociális juttatásokat vagy egy részüket, akkor nem alapjövedelemnek kellene hívni. Hanem mondjuk általános szociális hozzájárulásnak – a feleslegesen bonyolult elnevezéseknek az állami szervek a mestereik. Erőss Gábor nem árul zsákbamacskát: „Semmit nem csökkentenénk, egyszerűen csak minden 50 ezer forint alatti juttatást (segélyt, rokkantnyugdíjat, kis összegű özvegyi nyugdíjat, gyest stb.) kiváltana az alapjövedelem, miközben minden, ami efölött van (a nyugdíjak többsége, a gyed stb.), megmaradna változatlan”.

A feltétel nélküli alapjövedelem ellen általában felhozott – szerintem helyes – érv az, hogy munka nélkül ad pénzt. Tehát igazából feltétel nélküli segélyről van szó. Viták a minimálbérről is folynak, bár azok inkább közgazdaságtani jellegűek – ott azonban akárhogy is, de munka után kapja az ember a jussát.

Erőss Gábor azonban leszögezi: felfogása és koncepciója szerint nem a semmire adnák az alapjövedelmet, hanem – ha jól értem – kiváltaná például az ösztöndíjakat és például a hirtelen munka nélkül maradók munkanélküli-segélyét. Erőss szerint tehát az előrejutás megkönnyítését és a hirtelen jött bizonytalanságból való kilábalást célozza az ötlet, legalábbis az említett esetekben. Ekkor azonban a fenti probléma lép fel: miért nem hívjuk az egyetemisták ötvenezrét ösztöndíjnak, a munka nélkül maradók ötvenezrét meg munkanélküli-segélynek? Talán nem azért, mert amúgy mindenkinek járna (bizonyára kivéve a „a gazdagokat”)?

Lehetne az egészet valami általános névvel is illetni, de tegyük mindezt félre. Az adminisztratív gondokon túl ugyanis a feltétel nélküli alapjövedelem ellenzői épp azt nem szeretik a leginkább az ötletben, amit kiötlői a leginkább szeretnek: a feltételnélküliséget. Még az ötvenezer forintos ösztöndíjat és az ötvenezer forintos munkanélküli-segélyt is valamilyen okból adják, a feltétel nélküli alapjövedelem azonban definíció szerint mindenkinek jár, indoklás és ok nélkül.

Ezt akkor sem tartom erkölcsösnek, ha a költségvetés valamilyen misztikus okból jól jár vele, és akkor sem, ha nincs akkora összeg, miként azt Erőss állítja, hogy kísértés legyen a járadékvadászatra, pontosabban a munkakerülésre, merthogy a munkában sokkal többet lehet keresni, s az épp elég ösztönző. Nos, ebben nem vagyok biztos: ötvenezer forint sok pénz, még egy háromszázezret kereső értelmiségi fizetésének is a hatoda – márpedig háromszázezer forint itthon nem kis fizetés. Ha nem látok magam körül dolgozó embereket, és az eddig összetrükközött juttatások helyett deklaratíve ingyen és bérmentve, a semmiért kapok ötvenezret, ráadásul azon felül folytatódhat a járadékvadászat, és megszoktam a putrit, nem lesz semmiféle motivációm dolgozni.

Tudom, hogy sok embernek nem azért nincs munkája, mert nem akar dolgozni, hanem mert nem talál. Pontosan tisztában vagyok azzal, milyen nehéz munkát találni még akkor is, ha egyszerre van valakinek villamosmérnöki diplomája és buszvezető végzettsége is. De ha juttatással kívánunk segíteni rajtuk, akkor a segélyt nevezzük segélynek, és adjuk célzottan. Ezt hívják munkanélküli-segélynek. A feltétel nélküli alapjövedelemmel könnyen úgy járhatunk, mint a nyugdíjjal: az első nemzedék áldásnak fogja fel, a következő azonban már a világ legtermészetesebb dolgának tartja, ami úgymond „jár”, sokadik generációs alapjog, és ez tovább segíti a kollektív eltunyulást. Nem fogják látni, hogy az alapjövedelemhez is, mint a nyugdíjhoz, kell egy gazdasági és demográfiai minimum.

Nem tudom tehát, hogy mennyire megvalósítható az alapjövedelem mint ötvenezer forintig minden szociális juttatást kiváltó segély, de abban biztos vagyok, hogy a lehető legrosszabb dolog: mindenkinek feltétel nélkül adni. Tehát pont a lényege az, ami riasztó. De ez már világszemléletbéli különbségekhez vezet minket: az egyenlőségpárti progresszió Rousseau nyomán arra helyezi a hangsúlyt, hogy a társadalom elnyomja az ártatlan embert, tehát a társadalom a rossz. A régimódi, jobboldali szemlélet szerint az ember a tökéletlen, és az ember alkot tökéletlen társadalmat. A jobboldal az egyéni felelősséget és szabadságot hangsúlyozza (hiszen felelősség nélkül nincs szabadság), a progresszió az élet esetlegességét, azt, hogy érdemein kívül is kerülhet valaki jó vagy rossz helyzetbe. A progresszió szerint az egyenlőség a szabadság záloga (beleértve a gazdasági egyenlőséget, de legalábbis némi kiegyenlítést), a konzervatívok szerint az egyenlőség a szabadság kerékkötője, ugyanis csak annak korlátozásával lehet megvalósítani. És legalábbis rossz ötlet minden rossz helyzetben lévő helyzetét automatikusan az elnyomás és igazságtalanság számlájára írni.

Természetesen mindkét oldal álláspontjában van igazság, és ritkán jelenik meg a két álláspont vegytiszta formában. A legtöbben felismerjük az élet összetettségét, egyéni szabadság és egyéni felelősség, a társadalmi problémák és a véletlenek egybefonódását. A feltétel nélküli alapjövedelem azonban a progresszív álláspont szélsőséges és kategorikus megjelenése, vegytiszta formában. Épp azért, mert feltétel nélküli.

Azt gondolom, hogy igaza van a konzervatívoknak, amikor első körben az egyéni felelősséget firtatják, és utána vizsgálják csak, hogy az egyéni tényezőkön kívül más oka is lehet-e valaki kilátástalan helyzetének, nem pedig – mint a progresszió – azonnal igazságtalanságot és elnyomást, kilátástalan helyzetet teremtő társadalmat feltételeznek. A progresszió szerint a szociális hálónak olyan sűrű szövésűnek kell lennie, hogy mindenkit fenntartson, ugyanis ez az etikus. A magamfajta konzervatívok szerint a feltételnélküliség: immorális. A szociális hálónak tehát nem szabad ilyen sűrű szövésűnek lennie: mindenkinek tudnia kell, hogy kieshet rajta. Segítség van, de nem feltétel nélkül.

A szerző újságíró

A vita eddigi résztvevői: Techet Péter: Kell-e feltétel nélküli alapjövedelem? (május 23.); Csath Magdolna: Mire jó valójában a garantált alapjövedelem? (június 8.); Bogár László: A modernitás válságtünetei és az általános alapjövedelem (június 17.); Erőss Gábor: Az alapjövedelem nem erkölcstelen (június 24.).

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 11.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »