Feloszlatták a macedón parlamentet, előre hozott választás lesz

2014 óta tartó belpolitikai válság van Macedóniában, ennek vethet véget a parlament mostani felosztása. Baljós előjel azonban, hogy a legnagyobb ellenzéki párt, a SDSM már bejelentette: bojkottálni fogják az előre hozott választást.

A vesti.mk macedón hírportál beszámolója szerint a Zoran Zaev vezette ellenzéki Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) képviselői már azon a parlamenti ülésen sem vettek részt, amelyen Trajko Veljanovszki házelnök bejelentette a törvényhozás feloszlatását.

Zoran Zaev úgy véli, nincsenek meg a tisztességes és szabad választások feltételei, amiért szerinte Nikola Gruevszki miniszterelnök a hibás, ezért pártja nem vesz részt a június 5-i megmérettetésen. Zaev korábban azt kérte a kormánytól, hogy korszerűsítse a választói névjegyzéket, reformálja meg a médiát, és ne gyakoroljon nyomást a sajtóra, ez azonban szerinte nem történt meg.

Kétéves válságnak lehet ezzel vége

A macedón belpolitikai válság már a 2014-es választások után elkezdődött, amikor az ellenzék választási csalással vádolta meg Nikola Gruevszkit és a mögötte álló jobboldali koalíciót. Ez éleződött tovább tavaly év elején, miután a miniszterelnök államcsínnyel vádolta meg az SDSM elnökét.

Ezt követően Zoran Zaev közzétette Gruevszkinek és a kormány több magas rangú tisztségviselőjének illegálisan lehallgatott telefonbeszélgetéseit, amelyek a szociáldemokraták szerint azt bizonyítják, hogy a kormánypárti, jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) koalíció az elmúlt években több választáson is csalt, és törvényellenesen hallgatta le több mint 20 ezer ember telefonját.

Szkopjéban emiatt több tüntetést is szerveztek a kormány ellen, a válságot pedig csak uniós közvetítéssel lehetett megoldani.

Nemzetközi nyomásra végül tavaly júniusban megállapodást írt alá a négy legnagyobb macedón párt, köztük az ellenzéki is, majd április 24-re előre hozott választást írtak ki, bár ezt később június 5-re halasztották – ehhez volt szükséges a szkopjei parlament feloszlatása. A megállapodás részeként a majdnem tíz éve hatalmon lévő Gruevszki is lemondott.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »