Felkerültek a hadiipari térképre a visegrádiak

Felkerültek a hadiipari térképre a visegrádiak

A tervek szerint tízmilliárd dolláros, azaz ezermilliárd forintos nagyságrendben költenek a kelet-közép-európai országok haderőik modernizációjára az elkövetkező években. A javarészt nyugati cégeket gazdagító, ugyanakkor a hazai hadiiparok felélesztésére is alkalmas üzletek megkötésének, előkészítésének, a termékek bemutatásának az olyan nemzetközi kiállítások és vásárok a fórumai, mint az ezen a héten a szlovák fővárosban zajló IDEB.

Az aktuális biztonsági helyzet, a növekvő terrorfenyegetettség és a fokozódó NATO–Oroszország szembenállás miatt a szokásosnál összehasonlíthatatlanul nagyobb figyelem irányul a haderőkre és a hadiiparra, illetve a kettő kapcsolatát meghatározó beszerzésekre térségünkben. Ezt az olyan, nemzetközi összehasonlításban kicsinek számító kiállítások növekedő jelentősége is mutat, mint a hétfőn megnyílt, hatodik kiadását élő pozsonyi, melyet már csak európai uniós elnökségük okán is komolyabban vettek a vendéglátók.

A rendezvényt megnyitó Peter Gajdos védelmi miniszternek ráadásul volt is mivel büszkélkednie: a Fico-kormánynak az elmúlt évben sikerült sorban olyan beszerzési döntéseket hoznia, melyre kis volumenük ellenére is felfigyelt a nemzetközi biztonság- és katonapolitikai közösség. Helikopterért az amerikaiakhoz fordultak, kilenc Black Hawkot szerezve be, nem várva a kérdésben hezitáló visegrádi partnerek, elsősorban Lengyelország és Magyarország elhúzódó döntésére. Szállítógépeket Olaszországból szereznek be a meglehetősen népszerűnek bizonyuló C–27J formájában: nemrég elbúcsúztatták utolsó Antonovjukat, melyek egyik példányával következett be tíz éve a szlovák haderő legsúlyosabb tragédiája a magyarországi Hejce közelében.

Amerika és Nyugat-Európa mellett nem felejtkeztek el a visegrádi partnerekről sem, akikkel pedig már annyi közös beszerzési, korszerűsítési kísérlet futott vakvágányra. A szlovák hadsereg 25 darab, finn licenc alapján Lengyelországban gyártott Rozomak páncélozott szállító járművet kap, melynek fegyverzetét azonban helyi cégek fejlesztette forgatható toronyban helyezik majd el. Újdonsággal is előrukkoltak a szlovák–lengyel együttműködés terén: a női neveket kapott önjáró lövegek (Suzanna, Diana) építésének helyi hagyományát folytatják a most bemutatott Evával, melyben a vendéglátók részéről az a dubnicai cég a partner, melyben tavaly nyár óta a védelmi minisztérium immár százszázalékos tulajdonos.

Nagy beszerzéseket jelenthetnek be

Csalódást keltett ugyan, hogy a fejlesztési pénzekből kifutva Pozsony végül nem döntött MiG–29-esei leváltásáról egy nyugati vadászgéptípussal (a legutóbb nyolc svéd Gripen bérletéről zajlottak tárgyalások), ám ez, csakúgy mint számos más szovjet-orosz eredetű fegyverrendszer folytatódó használata (ilyenek az izraeli elektronikával korszerűsített Mi–17-es kutató-mentő helikopterek, melyek a Black Hawkok érkezése után is maradnak) arra is utal, hogy a szlovákok nem akarnak fájdalmas szakítást Moszkvával. Mi tagadás, manapság kevés olyan NATO-tagország van, ahol egy hasonló kiállításon ilyen vagy olyan formában, de jelen van az orosz ipar, valamilyen emblematikus termékkel, márpedig az IDEB ilyen volt. A kiállítóteremben egy szlovák cég zászlaja alatt ott pompázott a VPK Tigr páncélozott járműve, kinn a szabadtéri kiállítás sorában pedig a nyitrai légvédelmi rakétadandár egyik Sz–300-as indítója, melyek továbbéltetéséhez, korszerűsítéséhez nemrég maga Putyin elnök tett ajánlatot Ficónak, alighanem kiverve néhány biztosítékot Brüsszelben és Washingtonban.

Bár a visegrádiak közül egyértelműen a magyar hadiipar a legkisebb, nem maradt el jelenléte az IDEB-en: a Honvédelmi Minisztérium részvénytársaságai többek között a lopakodóészlelő P–18MH2 radart, az Orkan és a honvédségnél jelenleg próbán lévő Nemere drónokat, valamint gépkarabély-korszerűsítési csomagját ajánlották.

Ami a visegrádiakat és a többi térségi országot illeti, bennfentesek szerint a júniusi varsói NATO-csúcsra érdemes odafigyelni: vagy a felkészülési időszakban, vagy magán a találkozón valószínűleg dollármilliárdokat érő, talán közös vagy legalábbis egymással koordinált beszerzéseket jelenthetnek be.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 12.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »