Feljelentést tettek a védett fák kivágása ellen

Feljelentést tettek a védett fák kivágása ellen

Védett hársfákat vágtak ki a siófoki meteorológiai obszervatórium szomszédságában. Eddig ezek a fák álltak a telek beépítésének útjában, ugyanis a Somogy Megyei Kormányhivatal erre hivatkozva vonta vissza nemrég az építési engedélyt. A meteorológiai obszervatórium vezetője szerint a telekre semmiképpen sem szabad építkezni, ugyanis bármilyen épület kerülne oda, az a munkájukat veszélyeztetné azzal, hogy befolyásolná a mérési pontosságot.

A meteorológiai obszervatóriumban dolgozók lefényképezték, ahogy március 13-án hajnalban kivágták a fákat. Az intézmény és a siófoki önkormányzat is feljelentést tett. „Siófok Város Önkormányzatának helyi fás szárú növényekről szóló rendelete szerint egyik magáningatlanon olyan fákat vágtak ki, ami ezt nem tette volna lehetővé e szerint a rendelet szerint. Ezért az önkormányzat feljelentést tett természetkárosítás miatt” – mondta Illés Virág, a Siófoki Közös Önkormányzati Hivatal sajtóreferense.

A telek tulajdonosa egy apartmanházat húzna fel a viszonylag kis telekre, de a kiadott építési engedélyt megfellebbezte az OMSZ, a Somogy Megyei Kormányhivatal pedig másodfokon elutasította az engedélyt a többi között a védett hársfák miatt. Az obszervatórium vezetője azért tiltakozik a beépítés ellen, mert a méréseik pontatlanná válhatnak. Itt hatvan éve végeznek megfigyeléseket, ezek az adatok különösen fontosak a klímaváltozásra való felkészüléshez és a balatoni viharjelzéshez is. „Itt mérjük szám szerint azokat az adatokat, amire mindenféle tanulmányt, mindenféle elméletet és mindenféle megelőző tevékenységet lehet végezni. Ha most ezeket az adatokat meghamisítjuk azzal, hogy beépítjük ezt a területet, akkor gyakorlatilag egy háborúban becsukjuk a szemünket” – magyarázta Horváth Ákos, a siófoki Meteorológiai Obszervatórium vezetője.

Az obszervatórium vezetője attól tart, hogy a telektulajdonos a védett fák engedély nélküli kivágásával elérheti azt, hogy ne legyen további hivatalos akadálya az építkezésnek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »