Felesége miatt lemondást várnak Polttól

Felesége miatt lemondást várnak Polttól

A szocialisták – felesége révén – a legfőbb ügyészt is érintettnek tartják a jegybanki alapítványok botrányában, ezért lemondásra szólították fel. Polt Péter felesége nemcsak a Magyar Nemzeti Bankban tisztviselő, de felügyelőbizottsági tagként az alapítványok gazdálkodására is rálátása van.

Egy Matolcsy Györggyel elköltött titkos márciusi ebédről faggatta a szocialista Harangozó Tamás a legfőbb ügyészt. A politikus arra volt kíváncsi, szó esett-e a Quaestor-ügyről vagy a Magyar Nemzeti Bank alapítványairól.

„Legfőbb ügyész úr legközvetlenebb hozzátartozója, felesége nemcsak az MNB egyik vezetője, de jelesül ezen cégek felügyelőbizottsága közül többnek elnöke és tagja” – mondta el az MSZP-s képviselő a parlamentben.

Harangozó arra is emlékeztetett, hogy a Quaestor-ügyben a bíróság és az ügyészség vitája miatt húzódik a per kezdete. És ha továbbra sem lesz megegyezés, akkor a Tarsoly Csaba elleni eljárás akár véget is érhet. A jegybankelnökkel való találkozó pedig szerinte azért is fontos, mert a kormánypártok éppen akkor vitték át a parlamenten azt a jogszabály-módosítást, amely lehetővé tette volna a jegybanki alapítványoknak a pénzügyeik eltitkolását.

„Talán egy kicsit túl sok kémfilmet néz ön” – reagált a főügyész. Polt Péter nem lát semmi kivetnivalót abban, hogy egyeztetett a jegybankelnökkel. „Arról pedig megnyugtatom, hogy ha bárhol, bármikor bűncselekmény gyanúja merül fel, akkor abban az ügyben az ügyészség el fog járni, függetlenül attól, hogy milyen bűncselekményről és milyen személyről van szó” – tette hozzá.

Harangozó viszont lemondást vár Polt Pétertől. „Ön most azt akarja mondani, illetve nem is mondott semmit a teljes magyar nyilvánosságnak, hogy ön mint a törvényesség legfőbb őre, nincs mondanivalója és nincs kötelezettsége abban az ügyben, hogy az ön felesége konkrétan, személyesen érintett a Magyar Nemzeti Bank alapítványai körüli ügyekben. Büntetőjogi felelősséggel tartozik azért, hogy ott mi történt, és ezzel önnek nincs teendője, nincs még egy mondata se” – adott hangot felháborodásának a képviselő.

Visszautasítja a fenyegetést – ezt mondta a legfőbb ügyész. „Ön azt állítja, hogy valaki – jelesül az én feleségem – bűncselekményt követett el. Én azt gondolom, hogy még eljárás sincsen” – szögezte le Polt Péter. A legfőbb ügyész arra emlékeztetett: a Buda Cash-ügyben benyújtott vádiratot a bíróság befogadta és az első tárgyalási napot is kitűzte, szerinte a Quaestor-ügyben is ez történik majd.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »