Félelmetes klasszisok várnak a Veszprémre

Az MVM Veszprém már tavalyelőtt is ott volt a férfikézilabda kölni Négyes Döntőjében, de nem ünnepelhetett végső sikert. Idén az egyik legnagyobb favoritnak tartják Nagy Lászlóékat. Összejön végre az áhított BL-győzelem?

Hétvégén Európa két legnépszerűbb sportágának csúcseseménye is zajlik, a labdarúgó-Bajnokok Ligája döntő mellett a kontinens, és nyugodtan mondhatjuk, hogy a világ legjobb férfikézilabdázóié lesz a főszerep.

A helyszín ismét a kölni Lanxess Aréna, mely a sportág egyik legismertebb létesítményévé nőtte ki magát az utóbbi évek során. Húszezer fős befogadóképességével ez a világ legnagyobb kézilabdacsarnoka, néhány éve pedig a férfi Négyes Döntő jól bevált helyszíne. (Szívünknek kedves, hogy a női Négyes Döntő helyszíne szintén hagyományos módon Budapest.)

Idén egy kivétellel ugyanaz a mezőny, mint tavaly, a Veszprém mellett ott lesz a Kiel és a Kielce is. Az egyetlen hiányzó a címvédő és egyben legeredményesebb BL-szereplő Barcelona, helyette az egyre izmosabb, dúsgazdag Paris Saint-Germain jutott be a legjobb négy közé. Utóbbi együttes a legtapasztalatlanabb ezen a szinten, a franciák ugyanis első Final Fourjukra készülnek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy lebecsülendő együttesről van szó, sőt. Néhány éve hatalmas pénzekkel próbálja világverő csapattá tenni a gárdát a katari tulajdonos, és minden jel arra mutat, hogy jó úton jár.

Elég, ha csak az edző, Zvonimir Serdarusic nevét említjük, aki a Kiel trénereként tett szert hírnévre. A mester pedig olyan tanítványokkal dolgozhat együtt, mint a Karabatic testvérek, Mikkel Hansen vagy épp Daniel Narcisse.

A lengyel bajnok Kielce nevére már régóta nem legyinthetünk, a sárga-kékek két bronzéremmel is büszkélkedhetnek a Bajnokok Ligájában. A csapat kötelékébe tartoznak a legjobb lengyel játékosok, Karol Bielecki és Michal Jurecki, de neves légiósok is kiveszik a részüket a sikerből, mint a spanyol Julen Aguinagalde vagy a német Tobias Reichmann. A lengyelek edzője a magyar válogatottal a legutóbbi Eb-n kudarcot valló Talant Dujshebaev.

A Kiel az egyik legismertebb és legeredményesebb német klub, és nem utolsósorban a nemzetközi porondon is óriási névnek számít. Az észak-német együttes háromszor is elhódította a BL-serleget, legutóbb négy éve diadalmaskodott a sorozatban. Az ellenfeleknek nem lesz könnyű dolguk, a csapat kapuját ugyanis a világklasszis Niklas Landin védi. Sztárokból náluk sincs hiány, Toft Hansen, Domagoj Duvnjak és Marko Vujin megkerülhetetlen alakja a mai kézilabdának.

Ezekkel a csapatokkal kell tehát szembenéznie a Veszprémnek a hétvégén, bitang nehéz feladatnak tűnik, elkél tehát a biztatás. Ugyanakkor az egyik résztvevő nem lesz ismeretlen a magyar csapat számára, a csoportkörben ugyanis a Paris Saint-Germainnel találkoztak már Nagy Lászlóék. A mérleg egy győzelem és egy vereség.  A BL-szezon legeredményesebb játékosai Ilic, Marguc és Nagy László voltak, de a stabilitással sem akadt komoly gond, mind Alilovic, mind pedig Mikler nagyszerű teljesítményt tett le az asztalra a kapuban.

A Balaton-partiak kiválóan hangoltak, a Magyar Kupában kettős győzelmet arattak a Szeged elleni izgalmas párharcban.

A Kiel ugyanakkor nem alapozhat az utolsó meccsére, ott ugyanis kikapott a Melsungentől. A Paris Saint-Germain pont a Veszprémével ellentétes előjellel készülhet a döntőre: a fővárosiak elbukták a kupadöntőt a Montpellier-vel szemben. A Kielcének nem a BL lenne a szezon első trófeája idén, néhány hete ugyanis a lengyel bajnokságot már behúzta – 2009 óta egy év kivételével folyamatosan ők a bajnokok.

Négy különböző stílusú, profilú klub küzd meg a férfikézilabda első számú nemzetközi trófeájáért. A világ legjobbjai a leghangulatosabb arénában csapnak össze. Jósolni nehéz, az pedig egyértelmű, remek összecsapásokra van kilátás. És persze reméljük, hogy a Veszprém folytatni tudja a két éve megkezdett sormintát, és a negyedik, valamint a második hely után vasárnaptól a BL friss bajnokaként tündökölhet.

A program:

Szombat

15.15 Kielce–PSG

18.00 Kiel–Veszprém

Vasárnap

15.15 Bronzmeccs

18.00 Döntő


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »