Féktelenül?

Tízezrek tüntettek hétfőn Lengyelországban az abortusztörvény tervezett szigorítása miatt, de kisebb létszámú megmozdulásokat szerveztek a tilalompártiak is. Ha van nép, amely tud a magyarnál is hevesebben vitatkozni a politikáról, az a lengyel. Az abortusz ráadásul az egyik non plus ultra kérdés ott, ahol a katolikus egyháznak még mindig nagy a befolyása a közéletre. Lengyelországban jelenleg a magzat védelméről 1993-ban elfogadott törvény van érvényben, amely három esetben engedélyezi a terhességmegszakítást: ha a terhesség nemi erőszak következménye, amikor az anya élete veszélyben forog, illetve ha a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett. Az úgynevezett életvédők tervezete megszüntette volna ezt a három kivételt, és a terhességmegszakításon áteső nők megbüntetését helyezte kilátásba. Ez utóbbit még a lengyel püspöki kar is kifogásolta. A végleges megoldást várhatóan a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) javaslata jelenti majd, amely sajtóértesülések szerint „csak” annyiban változtatna, hogy a magzat károsodása esetében kiiktatná azokat a helyzeteket, amikor ez a kivétel alkalmat adott fogyatékos, de életképes magzatok elpusztítására.

A Jaroslaw Kaczynski PiS-elnök nevével fémjelzett varsói kormány hatalomra jutása óta rendre pattanásig feszíti azt a bizonyos húrt a lehető legkülönbözőbb kérdésekben, teszteli az ellenzék, illetve a társadalom reagálását, majd ennek megfelelően lép nagyot vagy kisebbet. Eddig ezt viszonylag jó taktikával tette, mert bár a nyugati médiában megkapta a magáét, népszerűsége odahaza nem csökkent. Egyre többen találgatják, mikor érkezik el a háttérből minden szálat mozgató Kaczynskinál az a pillanat, amikor úgy érzi, mindent megtehet. És azzal a vesztébe rohan. Ha éppen valamiféle migrációs tematikájú népszavazás járt a fejében, intő jelként értelmezheti az érvénytelen magyar referendumot. Ami persze nem bontotta meg a bajtársi szolidaritást Orbán Viktorral. Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter – egy az egyben magáévá téve a budapesti kormányzat kommunikációját – úgy értékelte a kvótareferendum eredményét, hogy a magyar kormányfő mandátumot kapott migrációs politikája folytatásához.

Kaczynskiék egy évvel ezelőtti győzelme úgy jött az Orbán-kabinetnek, mint sziklán ragadt hegymászónak a mentőhelikopter. A varsói konzervatívok lendülete mellett a Fidesz „szabadságharca” háttérbe szorult az uniós feketelistán, ugyanakkor a PiS magyar minta alapján tett hatalomkoncentrációs lépéseit jóval óvatosabban méricskélték Brüsszelben, lévén szó az unió egyik legnagyobb országáról és az Egyesült Államok legmegbízhatóbb európai szövetségeséről. De nekünk, magyaroknak nem azért kell különösen figyelnünk Lengyelországra, mert ott most éppen szintén euroszkeptikus retorika határozza meg a kormányzást. Még az sem döntő érv, hogy a kevés baráti népek egyikének sorsáról van szó. Ami mindennél sokkal fontosabb: Lengyelország nélkül nincs kelet-közép-európai összefogás, és semmit nem ér a visegrádi együttműködés. Függetlenül a térség országait éppen irányító kormányok politikai színezetétől, a régiós egyszerre lépésnek nincs alternatívája a jelenlegi, válságban lévő Európai Unióban. A kisebb országok zajos vagy csendesebb csatakiáltása mellett Lengyelország igazi zászlóvivő, hiszen ebben a térségben méretei, gazdasági potenciálja miatt ez az egyetlen Nyugaton is komolyan vett állam. A térség közös érdeke tehát, hogy a most robogó varsói gyors ne járjon úgy, mint nemrég a féktelenül állomásépületbe rohanó New York-i szerelvény.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 10. 05.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »