Fekete Volgával távozott az utolsó szovjet katona

Fekete Volgával távozott az utolsó szovjet katona

Történelmi pillanat volt, amikor a Magyarországra vezényelt több tízezer szovjet katona és polgári alkalmazott utolsó tagja elhagyta az országot. Viktor Silov altábornagy 1991. június 16-án Záhonynál még kapott egy utolsó baráti ölelést, majd beült szolgálati autójába és civilként távozott. 2001-ben az Országgyűlés június 19-ét nemzeti emléknappá, június utolsó szombatját pedig a magyar szabadság napjává nyilvánította.

A Déli Hadseregcsoport parancsnokának búcsúja egy 1990. március 13-án kötött kormányközi szerződés utolsó mozzanata volt.

A két ország ugyanis akkor állapodtak meg abban, hogy minden szovjet katonának el kell hagynia Magyarországot. Az alakulatok teljes kivonása olyan jól sikerült, hogy a tervezettnél két héttel hamarabb be is fejeződött.

Az MTI akkori tudósításai szerint a záhonyi átrakó pályaudvar mándoki és tornyospálcai állomásán létesítettek katonai rakodóbázist, ahol a keskeny nyomtávú magyar szerelvényekből a széles nyomtávú szovjet vagonokba pakolták át a harcászati eszközöket, szállítójárműveket, valamint a lebontott laktanyák épületelemeit.

A pontos menetrendet végig megtartva naponta egy-egy szerelvényt raktak be és indítottak útnak a szovjet katonák.

A harcászati eszközökkel egyébként együtt vonták ki a személyi állományt is. Az első katonavonat, amely a Veszprémben állomásozott harckocsi ezred gépesített lövész zászlóalját vitte a Szovjetunióba, 1990. március 13-án gördült át a záhony-csapi határállomáson.

A kivonulás megkezdésétől eltelt 15 hónap alatt csaknem 35 ezer vasúti kocsi szállította a Szovjetunióba a Déli Hadseregcsoport eszközeit, katonáit.

A hatalmas mennyiség rakodása és a százezer katona szállítása a MÁV-nak akkor egymilliárd forint körüli árbevételt jelentett.

Egy év alatt 100 helyőrségből 27 000 harci eszközt, 230 ezer tonna lőszert és 100 ezer tonna üzemanyagot szállítottak el.

Forrás: hirado.hu

The post Fekete Volgával távozott az utolsó szovjet katona appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »