Fekete-fehér kérdés, piros-kék vita – A fegyvertartás szigorításának kérdésköre az Egyesült Államokban

Fekete-fehér kérdés, piros-kék vita – A fegyvertartás szigorításának kérdésköre az Egyesült Államokban

A messze a világ legnagyobb arányú fegyverbirtoklási rátájával rendelkező Egyesült Államokban újra és újra napirendre kerül a fegyvertartás szigorításának kérdése. Legyen egy fegyver okozta, egy gyermek életébe kerülő baleset vagy egy tömeggyilkosság, azt a szigorításpártiak biztosan saját meggyőződésük igazolásaként értelmezik. A politika pedig sajnálatos módon nem kíván túllépni a kérdés fekete-fehér ábrázolásán, még ma is egyrészről „a fegyver veszélyes” típusú érvek, másrészről az amerikai szabadságjogok védelme szolgáltatja a végletesen leegyszerűsített érvek talapzatát.

A fegyvertartás korlátozását ellenzők az alkotmány II. kiegészítéséhez nyúlnak, de már maga a szöveg más-más interpretációja is a vita egyik régi kulcskérdése. „Mivel egy jól szervezett milícia szükséges a szabad állam biztonsága szempontjából, nem lehet a népnek a fegyverek birtoklásához és viseléséhez való jogát csorbítani.” A kiegészítés 1791-es, a függetlenségi háború egyenes következménye, a britek elleni sikeres küzdelmet a kolonisták a fegyverekhez való hozzáférés nélkül nem tudták volna kivívni, persze nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a fegyvertartás már ez idő tájt is hagyományokkal bírt a 13 gyarmaton.

De hagyjuk inkább az értelmezési kérdéseket a jogászokra, és keressük a vita valódi kérdésére a választ: több vagy kevesebb fegyverrel nőne az áldozatok száma? A szigorításpártiak a fegyver általi gyilkosságok magas arányát emelik ki, ami nyilvánvalóan összefügg a fegyvertartás igen magas arányával. 2015-ben az amerikai háztartások 41 százaléka rendelkezett legalább egy fegyverrel. Az Államokat Jemen, illetve Svájc követi a fegyverbirtoklási statisztikában, az összehasonlítást azonban a hivatalosan állami tulajdonban lévő, valójában magánszemély által birtokolt fegyverek száma például Svájc vagy Izrael esetében torzítja (Svájcban a kötelező sorkatonai kiképzést követően megtartják a fegyvert), míg a fegyver által okozott halálozások számarányát többek között az öngyilkosságok száma is módosítja, mégpedig a szigorításpártiak számára kedvező irányban. A fegyver okozta halálozás azonban önmagában kevés a kérdés eldöntéséhez, hiszen a fegyver általi önvédelem, akár közösség védelmének mértéke szintén a vita meghatározó tényezője. Egyes adatok szerint évente mintegy 760 ezer önvédelmi használatra kerül sor az Államokban, ami talán az egyik legsarkalatosabb érv a republikánusok kezében.

A legutóbbi, több mint 50 áldozatot követelő terrortámadás ismét előhozta a vitát, Obama pedig nyomban a fegyvert vásárlók háttérellenőrzésének szigorítását sürgette. Többek között Omar Mateen, az eset elkövetője, illetve a korábbi komolyabb esetek tettesei is kivétel nélkül átmentek az ellenőrzésen. Obama Szenátuson elbukott javaslata többek között arra irányult volna, hogy az úgynevezett „gun show loophole”-t bezárja, vagyis a nem kereskedelmi tevékenységnek minősülő, a háttérellenőrzést és regisztrációt nélkülöző, két magánszemély közötti adásvétel lehetőségét szigorítsa. Egy 2013-as kutatás szerint az amerikaiak 91 százaléka egyébként támogatja az univerzális háttérellenőrzést (minden egyes vásárló ellenőrzését és minden tranzakció rögzítését), még az 1871-ben, a fegyverviseléshez való jog védelmében létrejött NRA, az Amerikai Nemzeti Fegyverszövetség tagjainak 74 százaléka is.

A szigorítást ellenzők szerint azonban a bűnözők illegális úton is hozzájutnak a fegyverhez, vagyis a megszerzés ésszerűtlen korlátozása csupán a tisztességes polgárokat hozza nehéz helyzetbe. Számos vérengzésre az államonként eltérően szabályozott fegyvermentes zónában, iskolákban, kocsmákban, szórakozóhelyeken került sor, hasonlóan az orlandói tömeggyilkos esetéhez. A szigorítást ellenzők szerint ezek kiemelten veszélyes zónákká váltak a fegyver kitiltásával, az önvédelem lehetőségének megszüntetésével. Sokan az orlandói eset után is feltették a kérdés: vajon megelőzhető lett volna ennyi ember halála? Egy biztos, sok példát találunk, mikor bizony a fegyver életeket mentett, illetve mikor feltételezhetően életet menthetett volna. A fegyveres őr által védett fegyvermentes zónák sem nyújtanak megfelelő védelmet a szigorítást ellenzők szerint, hiszen az elkövetők első dolga az őrök kiiktatása, ahogyan az a Charlie Hebdo elleni merénylet esetében is történt.

Egy rabok között végzett 2013-as kutatás szerint 56 százalékuk nem támadta volna meg áldozatát, ha tud róla, hogy az rendelkezik fegyverrel, azaz megkérdőjelezhetetlenül preventív jelleggel is bír a fegyverbirtoklás. Az utóbbi években egyébként csökkent a szigorítást, míg megnövekedett a szabadságjogot fontosabban ítélők aránya, így mára majd fele-fele arányban oszlik meg a kérdésben az amerikai társadalom. A republikánus és a demokrata szavazók persze ellentétes irányba húznak, míg a függetlenek erősen megosztottak a kérdésben.

A terrorizmus európai és amerikai növekedésével a fegyvertartás különböző kérdései minduntalan napirendre fognak kerülni, kérdés persze, hogy a szigorításpárti demokraták élükön Clintonnal vagy az ellenző republikánusok Trumppal vehetik át az Államok irányítását november 8-án. Bár Európa kultúrája alapvetően tér el a fegyvertartási hagyományokkal rendelkező országtól, a biztonságérzet fokozott csökkenése még a kontinensen is előtérbe tolhatja a fegyvertartás kérdéskörét. A fegyverbirtokláshoz való jog mögött megbúvó elv, miszerint az állam nem képes megvédeni állampolgárait, így maguknak kell gondoskodniuk biztonságukról, európai szemmel nyomasztó képet fest egy társadalom állapotáról, a menekültáradat intenzitásának gyengülése híján azonban sajnálatos módon számunkra is mindez egyre érthetőbbé és egyre valóságosabbá válik.

(Sikos Ágnes teljes írása a Barikád legújabb számában olvasható)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »