Fejkendős muszlim rendőrnők is vigyázzák már Europisztán rendjét – egyelőre "csak" Skóciában, hamarosan Svédországban és Norvégiában is

Több mint egy évtizede Birminghamben létrehozták a helyi rasztafári közösség járőrszolgálatát, most Skóciában, és talán Londonban is hamarosan megjelenhetnek a hidzsáb fejkendőt viselő rendőrnők – adja hírül boldogan a HVG.

Birminghamben, a raszták európai fővárosaként is emlegetett városban – ahol sajnos jelentős számú fekete-afrikai és karibi raszta él – a "sajátos kulturális-vallási közösség" bekapcsolódott a rendőrséggel közös járőrszolgálatba. A raszták 2000-ben létrehozott Béke Alapítványának járőreit sokan Rasta Police-nek hívják.

A belvárosi területeken gyakran látni a birminghami West Midlands Police zsaruinak kíséretében feltűnő, jellegzetes egyenruhát és kötött sapkát viselő "raszta rendőröket". Khaki színű egyenruhájukat a brit és etióp zászló díszíti, holott egyáltalán nem Etiópiában vannak. A közösség vezetőjének, Itabarica Naphtalinak egy nyilatkozata szerint "a korlátokat akarták lebontani" a rendőrség és a raszták között, s "hidat építeni azzal, hogy távol tartsák az embereket a bajtól, a bűnözéstől".

Egy 2002-es videó a birminghami "raszta őrjáratról":

Ehhez hasonló, de sokkal inkább az európai megmaradás egyik aktuális kulcskérdéséhez, a muszlimok beilleszkedésre való hajlandóságának hiányához tartozik az a kezdeményezés, amely a muszlim nőknek biztosítja a skót rendőrségen belül az egyik jellegzetes ruhadarabjuk, a hidzsáb viseletét. A szó szerint takarónak fordítható fejkendőt, mint ismert, a hagyományaikhoz ragaszkodó muszlim nők és lányok viselik nyilvános helyeken.

A BBC és más brit hírforrások is e hét során közölték a skót rendőrségnek a hidzsáb viseletére vonatkozó, a testület saját honlapján nyilvánosságra hozott bejelentését. A bejelentés fontosságát hangsúlyozza, hogy azt Philip Gormley, a Police Scotland idén januártól hivatalban levő vezetője tette, s egyben hivatalosan ratifikálta a muszlim gyökerű rendőrnők egyenruháját kiegészítő ruhanemű viseletét.

A döntést "pozitív lépésnek" minősítette Fahad Bashir, a skót rendőrség Muszlim Szövetségének elnöke.

Több hírmagyarázat is megjegyzi, hogy Londonban a Metropolitan Police már egy évtizeddel ezelőtt bevezette a hidzsáb tetszés szerint választható viseletét, de eddig a fővárosi rendőrségnél szolgáló muszlim nők a BBC szerint nem éltek vele. Egyelőre kérdés, hogy a skóciai kezdeményezés után Londonban is elterjedhet-e a rendőrnők fejkendős viselete.

Mindehhez ráadás az AFP hírügynökségnek az a legfrissebb híre, hogy a klasszikus uniformis – vörös zubbony, fekete lovaglónadrág csizmával, széles karimájú nemezkalap – viselésében konzervatív álláspontot képviselő Kanadai Királyi Lovasrendőrségnél is rendszeresítik a muszlim nők részére a hidzsábot.

Ezzel csatlakoznak a torontói és edmontoni rendőrséghez, nem beszélve arról, hogy Svédországban, Norvégiában és az USA néhány államában is hasonló elveket vallanak a hidzsáb bevezetésére vonatkozóan a rendőri testületek – nyilatkozta a kanadai közbiztonsági miniszter szóvivője, Scott Bardsley.

Korábban írtuk: A HVG zsidói szerint a burkini a szabadság szimbóluma lett, és csodálkoznak, hogy nálunk még nem divat

A Nagy-Britanniában működő 85 saríabíróság betekintést nyújt Európa jövőjébe – könyv született arról, ami ott zajlik

Korábbi brit "egyenlőségi vezető" beismerése: "Azt gondoltam, a muszlimok be fognak olvadni… Pedig hát tudnom kellett volna"


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »