FBI-vizsgálat indult Hillary Clinton egyik legnagyobb támogatója ellen

FBI-vizsgálat indult Hillary Clinton egyik legnagyobb támogatója ellen

A hatóságok szerint felmerült annak lehetősége, hogy a kampánytámogatások körüli machinációkkal a demokrata elnökjelölt-aspiráns és patrónusa súlyosan megsértették az Egyesült Állalmok választási törvényét. Terry McAuliffe virginiai kormányzó mellett egy dúsgazdag kínai üzleti mogul is képbe került, írja a Daily Mail online kiadása.

A CNN hétfőn számolt be róla, hogy a Clinton-házaspár közeli barátja, és Hillary kampányának egyik legnagylelkűbb támogatója ellen vizsgálatot kezdeményezett az FBI.

A szövetségi nyomozók érdeklődését egy 120 ezer dolláros adomány keltette föl, mely Wang Wenliang, kínai üzletemberhez köthető cégeken keresztül előbb McAuliffenél, majd a volt first lady kampányköltségvetésében landolt.

A kínai Donald Tump besegít

Wang – aki hazája politikai életében is igen magas parlamenti, illetve tartományi pozíciókat tölt be – korábban azzal hívta föl magára a figyelmet, hogy az általa vezetett Rilin Enterprises nevében, még 2013-ban 2 millió dollárral támogatta Clintonék híres-hírhedt alapítványának jótékonysági programjait.

 

A kínai hátterű cég feltűnően sokat fordít lobbitevékenységre, és többek között olyan projektekben érdekelt, mint a washingtoni kínai nagykövetség méretes épületének felújítása, de vannak üzleti érdekeltségei az Észak-koreai-kínai határ közelében is, amellett, hogy a világban található kínai nagykövetségek egész sorát húzták föl eddig.

McAuliffe ügyvédje, Marc Elias szerint sem a kormányzó, sem kampánystábja nem tudott a befolyt pénzek kínai kötődéséről, és a Wang által adományozott összeg törvényesen került a demokrata politikushoz. Hangsúlyozta továbbá, hogy a kormányzó a lehetőségeihez mérten mindenben együtt fog működni a nyomozhatóságokkal.

Csak, hogy lássuk, mennyire belterjes viszonyrendszerről van szó, érdemes kiemelni, hogy Marc Elias ügyvédi minősége mellett Hillary Clinton kampánystábjának is egyik főtanácsadója, és maga is igen szoros viszonyt ápol a volt elnöki párral.

Az amerikai igazságügy minisztérium hivatalosan nem erősítette meg, hogy valóban zajlik-e nyomozás az adott ügyben, de mivel az Államokban rutin eljárásnak minősül, hogy sem cáfolni, sem megerősíteni nem szokták a vizsgálatok tényét, a közvélemény egyelőre csak a CNN által megszólaltatott hivatalnokok beszámolóira hagyatkozhat.

A republikánusok természetesen nem hagyták szó nélkül a történteket, és a párt sajtóközlényben reagált a gyanús ügy kipattanására, melyben megemlítik, hogy

Clinton kampányát eddig is épp eléggé beárnyékolta az ellene folyó FBI-vizsgálat, most ennek tetejébe egyik legerősebb politikai szövetségesére is a gyanú árnyéka vetül. Szerintük ez is jól példázza, milyen korrupt, és romlott szisztéma részese is tulajdonképpen a demokrata házaspár.

Hillary Clinton mindeddig nem reagált a politikai szövetségesét ért vádakra, illetve a vizsgálattal kapcsolatban sem nyilatkozott.

McAuliffeot a Breitbart információi szerint sokként érte a vizsgálat ténye, de szerinte

“ennek semmi köze

Hillary Clintonhoz”

és váltig tagadta, hogy bármiféle törvénytelenséget követett volna el.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »