Fayman lemondását követelik (Standard); ukránok lőtték le az MH-17-et (BBC); Cameron eldugta az általa megrendelt TTIP-kiértékelést (DWN)

Fayman lemondását követelik (Standard); ukránok lőtték le az MH-17-et (BBC); Cameron eldugta az általa megrendelt TTIP-kiértékelést (DWN)

Merkel-Faymann

DER STANDARD

Az osztrák elnökválasztásnak a szocialisták számára katasztrofálisan végződő eredményeit követően Werner Faymann osztrák kancellár az SPÖ tegnap esti ülésén kijelentette, hogy azokból nem von le személyi következtetéseket. Büszke arra, folytatta, hogy pártja „eltekint az általánosságoktól és mások hibáztatásából” (ő volt, aki korábban a magyarországi kerítésépítést leneonácizta), mert pártját „a munkára és nem vitára választották meg”, idézi őt az osztrák balliberális párt.

*             *             *

Heves és nyílt vita tombol az SPÖ-n belül a követendő irányról. Hannes Swoboda,az SPÖ európai parlamenti képviselője a lapnak azt mondta,  noha ő sem ért egyet a nyitott kapuk politikájával menekültügyben, de elutasítja, hogy az SPÖ most a Szabadság Párt után lohol, vagyis a másik szélsőségbe billen.

*             *             *

Alsó-Ausztria kormányzója, Erwin Pröll, a lapnak adott interjújában kijelentette, „Faymann a fő probléma a kormányban” és hogy „a dolgok így nem mehetnek tovább”.

 

KURIER

Ferdinand Lacina volt osztrák szocialista pénzügyminiszter úgy látja, hogy jellem kérdése a szocialista Faymann kancellár visszalépése az elvesztett elnökválasztás  után, idézi őt az osztrák bulvárlap. Hozzátette, ha Faymann nem lép vissza, az gyenge jellemre utal, de lemondása az SPÖ túlélésének előfeltétele. Lacina interjújában Faymann hibáját elsősorban abban látja, hogy először mindenben Merkel után futott, majd 180 fokos fordulatot tett és megkísérelte, hogy a Szabadság Pártot másolja. Egyik szélsőségből a másikba esett, mondta.

 

 

KRONEN ZEITUNG

„M’Barek el akarja ajándékozni osztrák útlevelét” címmel az osztrák bulvárlap az „áldozattal” együtt érző cikkét így kezdi: „M’Barek, aki mindenek előtt  a ’Bazd meg Goethe’ komédiában játszott főszerepéről ismert, fuldoklik azon választási eredmény láttán, amelyben Hofer a szavazatok 35,1 %-át szerezte meg”. A Münchenben élő, tunéziai apától és osztrák anyától származó 34 éves színész twitter-üzenetében jelentette be, hogy a szélsőjobboldali elnökjelölt sikere után nincs szüksége osztrák útlevelére és azt  már a május 22-i második forduló előtt el kívánja ajándékozni. (Egy jellemző kommentár a cikk után: „Ha nem tetszik Ausztria és Németország, menj Tunéziába és ne felejtsd magaddal vinni  rokonaidat”.)

 

DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN

Hírdetés

„A híres London School of Economics (egyetem) szakértői véleményében megsemmisítő ítéletet mondott a TTIP-ről (USA-EU transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodás): az igen sok kockázattal és semmiféle haszonnal nem jár. Pikáns: a jelentést a kormány megbízására készítették. Csakhogy az eltűnt egy fiókban. E helyett Cameron miniszterelnök a briteknek a megállapodást reklámozza. A TTIP elleni Global Justice Now (Globális Igazságot Most) az információ szabadsága elnevezésű törvény révén kényszerítette ki a Nagy-Britanniában a TTIP-ről készült egyetlen olyan jelentést, amelynek hatásainak felmérésére a kormány adott megbízást”, kezdődik a német portál cikke.  A kiértékelés szerint abból Nagy-Britanniára nézve „kevés vagy semmiféle előny” nem mutatkozik. A cikk megjegyzi, Németország helyzete hasonló az Egyesült Királyságéhoz a TTIP terén.

 

DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN

A BBC május 3-án  „Az összeesküvés-akták: ki lőtte le az MH17-et?” címmel dokumentumfilmet vetít majd, amelyből kiderül, írja a német portál, hogy elképzelhető, az MH17 malajziai légijárat gépét ukrán vadászrepülők lőtték le. „Ez az első eset, hogy egy nyugati adó az eddig csak az Oroszország által képviselt tézishez csatlakozik”.

*             *             *

Sahra Wagenknecht, a német parlamentben a Die Linke (Baloldal) tagja azt követeli, hogy Németországban rendezzenek népszavazást a transzatlanti kereskedelmi megállapodásról, amely ellen a hét végén Hannoverben Obama odaérkezése előtt kilencven ezren tüntettek. A számok világosak, mondta: „90 000-en a TTIP ellen, ketten /Obama és Merkel/ mellette”. Az osztrák Szabadság Párt is referendumot követel a TTIP ügyében, írja a lap.

 

EURACTIV

„Obama kijelentette, hogy Putyin aláássa az EU egységét” címmel az uniós ügyekre szakosodott portál azt írja, az amerikai elnök tegnap adott interjút az amerikai CBS tévéállomásnak és az várhatóan ma sugározza. A fő veszélyt az amerikai elnök abban látja, hogy Putyin segíti a „szélsőjobboldali nacionalizmust, mégpedig olyan mértékben, hogy az bátorítóan hat az európai egység szétbomlására”. Hozzátette, az orosz elnök a NATO-t, az Európai Uniót és a transzatlanti egységet fenyegetésként látja. Oroszország, jegyzi meg a portál, hivatalosan tagadja, hogy gyengíteni akarná az EU-t.

 

DIE WELT

„Az igazság a német tornatermek állapotáról” címmel a német lap arról ír, hogy igen sok iskolai tornateremben szükségmegoldásként ideiglenesen migránsokat helyeztek el. Csakhogy – írta a lap, miután körkérdést intézett iskolákhoz – a migránsok jó része még mindig ott tartózkodik. Az egyik iskolában (Hausburgschule) például továbbra is 150 ágy van a nagy tornacsarnokban. A menekültek számára átengedett ezer iskolai tornateremből csaknem hatszáz még mindig nem használható eredeti céljára.

 

TELESURTV

A globális tévécsatorna idézi Bernie Sanders amerikai demokratapárti elnöki kandidátust, aki az NBC tévéállomásnak adott interjújában kijelentette: támogatja az amerikai kongresszust, hogy az hozza nyilvánosságra Szaúd-Arábia szerepét a 2001. szeptember 9-i támadásokban, hozzátéve, hogy a királyság világszerte pénzzel támogatja a szélsőségeket. Ha a kongresszus jóváhagyja, a kormánynak nyilvánosságra kell hoznia a 9/11-es terrortámadásokról készült jelentés eddig titkosított 28 oldalát. Szaúd-Arábia azzal fenyegetett, hogy ez esetben kivonja az USA-ból 750 milliárd dollárnyi vagyonát. Obama ellenzi a törvénytervezet elfogadását.

 

POLITICO

Dániának követnie kell a briteket és népszavazást kell tartania az európai uniós tagságról, jelentette ki „a szélsőjobboldali Dán Néppárt vezetője” hétfőn. Kristian Thulesen Dahl honlapján azt írta, hogy Dániának hasonló engedményeket kell kicsikarnia az EU-től, mint Nagy-Britannia ezt tette, amennyiben a britek az unióban való maradásra szavaznak a június 23-i referendumon, írja az amerikai portál európai kiadása.

 

 

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »