Fatuskó és taps

Már régóta pletykálták Daragályon, s utóbb kiderült, hogy a hír igaz: Bugra Gábor, a népszerű színművész leköltözik a kisvárosba, hogy a Ledényi Imre Színház társulatának tagja legyen. Szenzáció ez a javából, ilyesmi már emberemlékezet óta nem történt a Ledényi Imréről, erről a helybeli csepűrágóról elnevezett színházban. Daragályon egyébként ez volt a kultúra utolsó mentsvára, mióta sikkasztás miatt csődbe ment a Daragály Pláza, és vele együtt az ország, de talán a világ egyetlen egytermes multiplex mozija is.

A közönség magját leginkább röhögcsélő és okostelefonjukat babráló iskolások adták, akiknek a kedvéért mindig műsoron kellett tartani legalább egy kötelező olvasmány drámai átiratát. Különben üresen tátongtak volna a sorok, amelyek közé néha műanyag vödröket állítottak a jegyszedők, hogy oda csöpögjön a lyukas tetőn át becsorgó esővíz. Persze nem csak a közönség miatt volt erre szükség, a darab végeztével ugyanis nekik kellett takarítaniuk. A Ledényiben nem volt pazarlás. Az Egri csillagokhoz használatos díszletet például felhasználták a Rómeó és Júliához is, igaz, néha furcsára sikeredett az erkélyjelenet az előző napról ottfelejtett, műszurokkal teli üsttel. A büfé kínálata szegényes volt, Piros Aranyat csak a premieren tettek a zsíros kenyérre, alkoholt pedig csak a művészeknek szolgáltak fel. A vezetőség tartott tőle, hogy máshová szerződnek, ha nem kapnak inni.

Ide érkezett vezető színésznek Bugra Gábor. Amikor az igazgató a társulattal együtt bemutatta a közönségnek a színház előtti téren – még az évek óta nem üzemelő szökőkútban is álltak az emberek –, szerénynek és alázatosnak mutatkozott. Arról beszélt, hogy a publikum számára szent, és hogy a taps igenis éltető erejű. Egy kötekedő újságírónak azt is odavetette a sajtótájékoztatón, hogy őt bizony a pénz nem érdekli. Egyszerűen hidegen hagyja. Ezt azonban már alig hallotta valaki, mert nekiállt szelfizni a sorban álló daragályi rajongókkal, persze főleg a lányokkal és asszonyokkal.

Az első próbán viszont komoly meglepetés érte a társulatot. Bugra Gábor kérésére azonnali hatállyal menesztették a színház hangmérnökét. A sztár ugyanis közölte, ő csak akkor hajlandó a világot jelentő deszkákra lépni, ha a saját embere gondoskodik a hangosításról. Ezért hát szerződtették Kristály Károlyt is, ezt a ravasz képű törpét, akinek mindjárt hoztak egy fatuskót, hogy ráállva felérje a potmétereket a keverőpulton. Idáig a Morusban kapott szerepet ez a fatuskó, de mivel Kristály Károly kisajátította, inkább levették a műsorról a darabot. Bugra Gábornak amúgy sem ez volt éppen a szerepálma, meggyőződése volt ugyanis, hogy ő nem halhat meg a színpadon, arról pedig végképp szó sem lehet, hogy lefejezzék.

Bugra Gábor a kritikát sem szerette, ami persze nem jelenti azt, hogy zavarta volna mondjuk a füttykoncert. Épp ellenkezőleg, csak ne az ő produkcióját díjazza így a nagyérdemű. Őt, de csakis őt tapsolják vissza legalább négyszer. Ezért volt olyan fontos Kristály Károly munkája. Komplett hanggyűjteménye volt ugyanis tapsviharokból Bugra Gábor számára, valamint füttykoncertekből a színész által nem kedvelt művészek produkcióját értékelendő. Több tehetséges színészpalántát lehetetlenített el Bugra Gábor, pontosabban a hangmérnöke. Mert a tömeg sajnos már csak ilyen, hamar megszokja a sorvezetőt.

Kristály Károly persze tudta, a publikum ítélete révén a sztár sorsát is irányíthatja, és ezt a tudtára is adta időnként. Ilyenkor Bugra Gábor nem kapta meg azt a bravózást, amelyben Kossuth-díjas példaképeinek volt részük, kénytelen volt beérni a kevésbé kitörő, érdemes művészekre szabott tetszésnyilvánítással. Hiába, a fák Daragályon sem nőnek az égig.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 14.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »