Faraday nem volt hajlandó mérges gázt előállítani a krími háború idején

Faraday nem volt hajlandó mérges gázt előállítani a krími háború idején

Kétszázhuszonöt éve, 1791. szeptember 22-én született Newington Buttsban (ma Dél-London) Michael Faraday angol fizikus és vegyész, az elektromosságtan megalapítója. Idős korára a királynő házat adott neki és lovagi címet ajánlott fel. A tudós az utóbbit nem fogadta el, élete végéig csak Mr. Faraday akart maradni, a Royal Society, valamint a Royal Institution elnöki címét szintén visszautasította. A pénz sem érdekelte, találmányainak hasznosításán soha nem fáradozott.

Kovács apja tíz gyermeket nevelt, így Michael csak írni, olvasni és számolni tanult meg az iskolában. Nagy szerencséjére azonban egy könyvkötőnél lett inas, és elolvashatta a kötésre hozott könyveket, legjobban az Encyclopaedia Britannica elektromosságról szóló cikkei érdekelték. Még nagyobb szerencséjére mestere elnézéssel szemlélte “hóbortjait”, s azt is megengedte, hogy egy ügyfelétől kapott jeggyel a kor nagy kémikusa, Humphry Davy előadásait hallgassa. Faraday letisztázott, színes diagramokkal kiegészített jegyzeteit elküldte Davy-nek, akit annyira lenyűgözött tehetsége és szorgalma, hogy asszisztensének fogadta. (Mellesleg kezdetben kevesebbet keresett, mint inasként – neki magának később sosem volt asszisztense.) 1820-ig dolgozott Davy mellett, akit külföldi útjaira is elkísért, itt szerzett ismeretségei tágították látókörét.

Faraday mindenkinél képzettebb vegyész lett, 1824-ben a Royal Society tagjává választották, 1825-ben lett a Royal Institution kémiai laboratóriumának vezetője, majd megörökölte Brande professzor katedráját. 1844-ben a párizsi Természettudományos Akadémia tagja lett, számos elismerést és kitüntetést kapott.

1820-ban elsőként állított elő szén-kén vegyületeket helyettesítéssel, 1825-ben izolálta és leírta a benzolt, az acél ötvözeteinek vizsgálata révén megalapozta a metallurgiát. Nagy törésmutatójú üveget készített teleszkópok számára, ez vezette el a diamágnesség felfedezéséhez. 1821-ben kezdte meg elektromos és mágneses kutatásait. Orsted és Ampere elektromágneses felismerései és Wollaston ötlete nyomán építette meg az első elektromotort, amely a villamos-energiát mechanika munkává alakítja. Ekkor úgy képzelték, hogy az elektromosság anyagi fluidum (közeg), amely úgy folyik a vezetékben, mint víz a csőben. Faraday inkább erőnek, vagy rezgésnek tartotta, mely a vezetőben keltett feszültségek révén halad tovább – de igazolni ezt nem tudta.

Wheatstone-nal együtt a hangokkal kezdett foglalkozni, majd 1831-ben felfedezte a mágneses tér elektromos hatását, rúdmágnes mozgatásával áramot keltett, és kísérleti forgó áramfejlesztőt készített. Az elektromágneses indukció felfedezésével adta meg az Arago által 1824-ben felismert forgó mágnesség magyarázatát. Eredményeiről 1831. november 24-én “Elektromosság előállítása mágnesességből” címen számolt be a Royal Society-ben.

Felfedezésével, hogy pusztán mechanikai munka révén, mágnesség segítségével elektromos energiát lehet előállítani, az elektromosság-kutatás története fordulóponthoz érkezett. A mágneses térerőt vasreszelékkel tette láthatóvá, Chladni korábbi, porábrákra vonatkozó elmélete nyomán. Kimondta: az áram nagysága a vezető által időegység alatt átmetszett erővonalak számától függ. Ő fedezte fel a generátort is: mágnes pólusai közt forgatott rézkoronggal folyamatosan áramot állított elő, mivel a pereme több erővonalat metsz át, mint a közepe. Fordítva a szerkezet elektromotorként működött.

1833-ban felállította elektrolíziselméletét, s megfogalmazta az elektrokémia két alaptörvényét: az elektródákon kiváló anyag a cellán áthaladó elektromosság mennyiségével, adott mennyiségű áram hatására kivált különböző elemek mennyisége az egyenértéksúlyukkal arányos. Igazolta, hogy a Volta-oszlop áramát vegyi folyamat hozza létre. 1835-ben fedezte fel az önindukciós áramot, s számos indukciós kísérletet végzett a Föld mágneses terével. Ő vezette be az elektromos és mágneses erőtér és erővonal fogalmát. Az elektromos hatás általános elméletét 1839-ben alkotta meg: az elektromosság által az anyagban keltett feszültségek a vezetőkben hullámszerűen haladnak, míg a szigetelőanyagokban összegyűlik a feszültség – ez az elektrosztatikus töltés. Először beszélt a dielektrikumok, a szigetelőanyagok aktív szerepéről, őt tartják a dielektromos állandó felfedezőjének.

1843-ban kimutatta az elektromos töltés megmaradásának elvét. Az energia megmaradására, már annak hivatalos kimondása előtt, mint magától értetődő igazságra hivatkozott. Az akkor ismert gázok majd mindegyikét cseppfolyósította lehűtéssel és nyomással. Megfogalmazta a töltéselkülönüléssel, azaz influenciával végbemenő feltöltődés elméletét és kimutatta, hogy egy üreges vezető (Faraday-féle kalitka) a belsejében leárnyékolja a külső elektromos hatásokat. 1845-ben fedezte fel: a mágneses tér elforgatja a fény polarizációs síkját (Faraday-effektus). Kimutatta a diamágnességet: azt, hogy minden anyagnak vannak mágneses tulajdonságai. 1847-48-ban a láng, a gázok, majd a kristályok mágnesességét tanulmányozta.

Idős korára a királynő házat adott neki és lovagi címet ajánlott fel. A tudós az utóbbit nem fogadta el, élete végéig csak Mr. Faraday akart maradni, a Royal Society, valamint a Royal Institution elnöki címét szintén visszautasította. A pénz sem érdekelte, találmányainak hasznosításán soha nem fáradozott. Mélyen hívő ember lévén egy pillanatig sem gondolkozott, amikor a számos tudóst elbizonytalanító konfliktussal: hazája érdeke és a humanizmus közti ellentéttel került szembe. A krími háború idején a kormány őt akarta megbízni annak vizsgálatával, kifejleszthető-e a csatatéren bevethető mérgező gáz. Faraday válasza ez volt: minden bizonnyal, de ő nem hajlandó foglalkozni vele.

1867. augusztus 25-én halt meg Hampton Courtban, London mellett. 1820-tól mindennap vezetett laboratóriumi feljegyzései 1932-ben, hét kötetben jelentek meg, róla nevezték el az elektromos kapacitás egységét.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »