Fajvédelem Bostonban: "Fekete életek számítanak" transzparensek előtt tartott beszédet egy indiai

Fajvédelem Bostonban: "Fekete életek számítanak" transzparensek előtt tartott beszédet egy indiai

Rendőrségi becslés szerint mintegy 40 ezer fős antirasszista tüntetés volt szombat este Bostonban egy olyan aznapi jobboldali gyűlés ellen, amelyet a szólásszabadság nevében hirdettek meg – írja felvezetésében az MTI, de bizonyos részleteit az igazságnak nem bontja ki, az ránk maradt.

A jobboldali gyűlésen mindössze néhány tucatnyian voltak jelen, az esemény egy órával rövidebb lett a tervezettnél, elvonuló résztvevőit a rendőrök védték. Kisebb összetűzések voltak az antirasszista tüntetés résztvevői és a rendőrök között, de sikerült elkerülni azt a fajta káoszt és erőszakot, amely az egy héttel korábbi charlottesville-i demonstrációkat jellemezte – jelentették hírügynökségek.

Az AFP hírügynökség megjegyezte, hogy a szólásszabadság lett a jelszava azoknak a jobboldaliaknak és "rasszistáknak", akik elítélik a „politikai korrektséget”, mert képmutatónak tartják.

A jobboldali gyűlés biztonságát a hatóságok egy hétig tervezték a közismerten liberális északkeleti városban. Ötszáz rendőrt vezényeltek ki a gyűlés helyszíne köré, amely egy tenyérnyi terület volt az ország legrégebbi parkjában, a Boston Commonban. A környező utcákban betonblokkokat helyeztek el, és hatalmas billenőplatós teherautókat állítottak le, hogy megakadályozzák az olyan eseteket, mint amilyen Charlottesville-ben történt, amikor egy férfi autójával belehajtott a tömegbe, és egy nő halálát, sokak sebesülését okozta, vagy az olyan terrorcselekményeket, amelyek az utóbbi időben történtek Európában.

A gyűlés résztvevőit elvonulásukkor is körbevették a rendőrök, hogy védjék őket. Eközben az ellentüntetők kiabáltak rájuk, megpróbálták őket megállítani, és vizes palackokat is hajítottak feléjük. Ekkor történt néhány összetűzés a tüntetők és a rendőrök között. Harminchárom tüntetőt őrizetbe vettek.

Hírdetés

Kisebb antirasszista tüntetések voltak szombaton más amerikai városokban is.

Trumpék megdicsérték a szélsőjobboldali veszély ellen tüntetőket

Donald Trump amerikai elnök a bostoni eseményekre reagálva azt írta Twitter-profilján: „Megdicsérem a sok bostoni tüntetőt, aki kiáll a vakhit és a gyűlölet ellen. Nagy nemzetünk hamarosan eggyé lesz. Évtizedekig megosztott volt. Időnként kellenek tiltakozások a gyógyuláshoz, és Amerika meg fog gyógyulni, erősebb lesz, mint valaha” – írta.

Lánya, Ivanka Trump pedig azt írta: „Jó volt látni, hogy ma több ezer ember gyűlt össze szerte az Egyesült Államokban, hogy békésen elítélje az intoleranciát, a rasszizmust és az antiszemitizmust”.

(Kuruc.info)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »