Ezzel elfelejtett eldicsekedni a dolgozó cigányok mítoszát építgető polgármester: sikkasztásért ítélték el a cserdi köcsögmentesítőt

Ezzel elfelejtett eldicsekedni a dolgozó cigányok mítoszát építgető polgármester: sikkasztásért ítélték el a cserdi köcsögmentesítőt

Nem tud arról Cserdi polgármestere, hogy elítélték volna – közölte a Pécsma.hu csütörtökön. A lapnak arról számolt be a Pécsi Törvényszék, hogy Bogdán László az Elcoteq termelési vezetőjeként dolgozott, amikor 2010-ben vádat emeltek ellene.

A cégnél termelési és raktárvezetési feladatokat látott el, rá volt bízva a raktárban lévő valamennyi árucikk, amely felett felügyeletet gyakorolt, tárolt, kezelt. A bíróság szerint a polgármester 2010 februárjától több mint három hónapon keresztül egy másik vádlottal együtt az ellenőrzési szabályokat ismerve és annak hiányosságait kihasználva nagy tételben mobiltelefonokat, alkatrészeket és tartozékokat vitetett ki a gyár területéről, tulajdonított el. Ezért Bogdánt 2014-ben jogerősen, másodfokon sikkasztásért és társtettesként elkövetett sikkasztásért két év börtönre és 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélték, amelyet négy év próbaidőre felfüggesztettek. Miután a közügyektől nem tiltották el, maradhatott polgármester Cserdiben.

Amikor Bogdánt szembesítette a lap a Pécsi Törvényszék által közöltekkel, csak szűkszavúan nyilatkozott. Azt mondta, nem tud az ítéletről, de ha a törvényszék ezt mondja, akkor "az biztosan így is van", ám "ő nem követte az eseményeket".

Rákérdeztek arra is, hogyan fér össze saját ügye a "köcsögmentesítő programjával" – vagyis azzal, hogy 2013 óta a helyi cigány fiataloknak börtönlátogatást szervez, hogy elrettentse őket a bűnözéstől. Erre a polgármester azt felelte, erről személyesen beszélne, majd gyorsan azzal zárta le a beszélgetést, hogy "át kell szállnia a vonaton".

Hírdetés

Cserdi polgármesteréről egyébként a minap az Index derítette ki, hogy nem stimmelhet az a története, miszerint leköpték és megrugdosták volna egy fórum után, mert migránsok üdültetéséről beszélt. Mint a lap emlékeztetett, a Hír TV Privátszféra című műsora és a stáb Facebook-bejegyzése szerint a politikust leköpték és megrúgták a Roma Parlament fórumán. Azon túl, hogy a beszámolók szerint senki nem látott ilyesmit az egyébként is békés hangulatú rendezvényen – amelyen nem esett szó a "menekültekről" -, az eseményt szeptember 25-én tartották meg, miközben a polgármester október elején beszélt arról, hogy befogadná a migránsokat a falujába.

 (Pécsma – MNO nyomán)

Korábban már írtunk az ügyről:

Köcsögmentesítés: cigánybűnöző szervez fajtársainak "bűnmegelőzési" börtönlátogatást

Kutya és szalonna: 50 milliót lopott Cserdi ork polgármestere


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »