Ezt is megéltük: a liberálisok záratnának be egy menekülttábort

No nem a helybélieket féltik a városban szabadon grasszáló bevándorlóktól, hanem az utóbbiakat. A hidegtől.

A Magyar Liberális Párt azt követeli a kormánytól, hogy legalább télre zárják be a sátrakból álló, nehezen fűthető körmendi menekülttábort, az ott tartózkodókat emberi körülmények között helyezzék el és tegyék lehetővé, hogy a civilek segítséget nyújthassanak a számukra.

Hírdetés

A párt írásbeli kérdéseket nyújt be a belügyminiszternek, amelyekben választ kér arra, hogy miért kellett bezárni a bicskei menekülttábort. Egyúttal arra is kíváncsi, hogy a Körmenden tartózkodó menekülteket miért nem a szabad kapacitásokkal rendelkező és még mindig elfogadható körülményeket biztosító vámosszabadi vagy balassagyarmati menekültközpontokba telepítették át.

    

Szent-Iványi István kiemelte, azt sem lehet tudni, hogy miért gátolják a civil társadalmi felajánlásokat, pedig több szervezet illetve magánszemély is jelezte, hogy szívesen befogadnának menekülteket télvíz idejére.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »