Ezt inkább ne mondták volna el a német rendőrök

Már több, mint egy éve feltűnt a német rendőröknek, hogy megnőtt az utcai bűnözés, amelyeknek gyanúsítottjai migránsok. Az erről készült titkos jelentés azonban a jelek szerint hiába készült el.

Újabb részletek látnak napvilágot a szilveszteri németországi és egyes európai nagyvárosokban megtörtént tömeges erőszak kapcsán. A Bildre hivatkozó hna.de egy titkos rendőri jelentésről számol be, amelyet a düsseldorfi rendőrség kezdett el készíteni másfél évvel ezelőtt.

A hatóságnak az tűnt fel, hogy Düsseldorf városában – amely közvetlenül Köln mellett van és ahol szintén tömegesen inzultáltak nőket szilveszterkor – jelentős mértékben megnőtt az utcai bűnözés.

Mindez azért érdekes, mert a jelentésben összegyűjtött esetekre nagy erőkkel koncentráltak a hatóságok, amelyek 4392 esetet vizsgáltak öt évre visszamenőleg, és ennek kapcsán 2244 gyanúsítottat találtak. A többségük Észak-Afrikából származik, a felük Marokkóból, és javarészt harminc év körüli férfiak.

A helyi rendőrség szóvivője, Markus Niesczery elmondta, hogy a vizsgált bűnesetek jellemzően nem számítanak súlyosnak, utcai lopások például piacokon, amelyek után csak ritkán történt személyi sérülés.

A Bild által „Soko Casablanca” projektként emlegetett akció keretében elfogottaknak nem kellett súlyos szankciókkal szembenézniük, közmunkára és pénzbüntetésre ítélték őket elsősorban.

ugyanakkor arra a kérdésre, hogy a szilveszteri erőszakos cselekmények elkövetői, és a korábban megfigyelt személyek között lehet-e átfedés, Niesczery azt felelte, hogy ezt sem megcáfolni, sem megerősíteni nem tudja.

-Lehetséges, de nem szeretnénk ezáltal befolyásolni a kölni kollégák munkáját – nyilatkozta a szóvivő.

Megvan a migránspolitika bűnbakja: menesztették a kölni rendőrfőkapitányt

Hírdetés

Idő előtt nyugállományba helyezték Wolfgang Albers kölni rendőrfőkapitányt, aki a szilveszter éjszaka Kölnben nők ellen elkövetett támadások kapcsán adott rendőrségi tájékoztatás miatt széles körben bírálatok kereszttüzébe került.

A hatvanéves rendőrfőnököt Ralf Jaeger tartományi belügyminiszter értesítette a felmentésről, illetve nyugdíjazásáról.

Albersnek azt vetették a szemére, hogy a támadások után nem tájékoztatta időben a nyilvánosságot a történtekről és egyebek mellett a gyanúsítottak származásával kapcsolatos információkat tartott vissza.

AZ EMBEREK HELYETT A POLITIKAI KORREKTSÉGET VÉDTÉK

A Kölner Stadt-Anzeiger című újság egyik pénteki jelentése szerint a kölni rendőrség illetékesei szándékosan titokban tartották a főpályaudvar környéki zaklatások elkövetőinek származását. A lap arról írt, hogy a rendőrség vezetői számára nyilvánvalóan már szilveszter éjjel világos volt, hogy a nagyjából száz igazoltatott férfi között sok a szíriai, iraki és afganisztáni menekült, akik csak rövid ideje élnek Németországban.

A rendőrség illetékes szolgálati csoportjának vezetője a Kölner Stadt-Anzeiger értesülése szerint szándékosan azért nem nevezte meg az igazoltatott férfiak származását, mert az számára „politikailag kényes” ügynek tűnt. Az újság megkeresésére a rendőrség sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem akarta ezt az információt. Viszont az ügy miatt többen lemondásra szólították fel a kölni rendőrfőnököt.

TOVÁBB BŐVÜLT AZ ÉRINTETT ORSZÁGOK SZÁMA

Finnország fővárosában és Svédországban is történtek szilveszter éjjel a kölnihez hasonló bűncselekmények – közölte a finn és a svéd rendőrség. Helsinkiben számos nőt zaklattak szexuálisan szilveszterkor, amire ilyen formában korábban még soha nem volt példa, vagyis „egy teljesen új jelenségről” van szó – mondta csütörtökön Ilkka Koskimaki helyettes rendőrfőnök.

A KÖLNI TÁMADÁSOK GYANÚSÍTOTTJAI KÖZÖTT TIZENNYOLC MENEDÉKKÉRŐ VAN

Harmincegy olyan embert, köztük tizennyolc olyan menedékkérőt azonosított a német szövetségi rendőrség, akiknek a gyanú szerint közük lehetett a szilveszter éjszaka Kölnben nők ellen elkövetett támadásokhoz – közölte pénteken a német belügyminisztérium szóvivője. Tobias Plate azt mondta, hogy a gyanúsítottak közül kilencen algériaiak, nyolcan marokkóiak, öten irániak és négyen szíriaiak voltak. Ezen felül két német, egy iraki, egy szerb és egy amerikai állampolgárt gyanúsítanak a szilveszteri bűncselekmények elkövetésével. A szóvivő hozzátette, a német szövetségi rendőrség által feltárt bűntények többsége lopáshoz és testi sértéshez kapcsolódik, szexuális zaklatással három áll összefüggésben. Ez utóbbiak kapcsán a rendőrség még nem azonosította a lehetséges elkövetőket.

„MEGÖLLEK” – TRÁGÁR CÉDULÁKAT TALÁLTAK A LETARTÓZTATOTT MIGRÁNSOKNÁL

„Megöllek”, „nagy melleket akarok dugni” – ilyen, és ehhez hasonló cetlikkel volt tele a táskája annak a két észak-afrikai férfinek, akiket őrizetbe vett a német rendőrség a szilveszteri németországi erőszakkal összefüggésben. Őrizetbe vett a német rendőrség két férfit, egyikük egy 23 esztendős tunéziai, másikuk pedig egy 16 esztendős marokkói származású fiatalember. Mindkettőjüket a szilveszteri, kölni, nőket ért tömeges erőszak kapcsán állították elő.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »