Ezért érdemes a kismamáknak Szegedre menniük

A leggyakoribb magzati kromoszóma-rendellenességek kiszűrését egyetlen anyai vérvétellel lehetővé tevő eljárást vezettet be elsőként Magyarországon a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja és az Uni-Med Kft. – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

A közlemény szerint a Veracity teszt előnye, hogy a magzat számára nem jár vetélési kockázattal, és a várandós kismama számára is jóval kisebb megterhelést jelent a hagyományos vérvétel, mint a korábban általánosan alkalmazott hasfali szúrással történő mintavétel.

Az eljárás már a terhesség korai szakaszában – a 10. héttől – hatékonyan alkalmazható. A teszt gyorsan elvégezhető, mivel az anyai vérmintának a vizsgáló központba érkezésétől számított 10 napon belül garantáltan megkapja a vizsgálati eredményt, ami más hasfali szúrást igénylő genetikai vizsgálatok esetén akár 2-3 hét is lehet.

A közel 100 százalékos érzékenységű Veracity teszt a 21-es, 18-as, 13-as és a nemi kromoszómák (X és Y kromoszómák) esetleges rendellenességeit vizsgálja a magzatnál. A térítéses eljárás során az anyai vérben található szabad DNS-szakaszokat elemzik, így képesek hatékonyan kiszűrni a magzat leggyakoribb genetikai rendellenességeit – áll a közleményben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »