Ezért akarunk visszavágni

Ezért akarunk visszavágni

Nemrég még férfi- és női válogatottunk is egyértelműen erősebb volt a lengyel csapatnál. Szerda este kiderül, most éppen hogyan állunk a nőknél. Felvezetésként íme két elgondolkodtató videó a közelmúltból.

Néhány éve még nem lehetett kérdéses, hogy a magyar női kézilabda-válogatott erősebb, mint a lengyel. A 2008-as pekingi játékok előtti olimpiai selejtezőben a mieink még fölényes sikert arattak, ezzel szemben néhány hónapja, a dániai vb nyolcaddöntőjében már a lengyelek voltak jobbak, a 24–23-as sikerrel elütve a mieinket a riói kvótaszerzés esélyétől.

Ezért is érdekes a szerda esti lengyel–magyar Eb-selejtező, amelynek győztese szinte biztosan kijut majd a decemberi, svédországi Európa-bajnokságra. Igaz, a vesztes sem kerül nagy bajba, hiszen a négyes csoportból ketten továbbjutnak, és két forduló után mindkét válogatott veretlen, míg a szlovákok és a finnek nyeretlenek – ráadásul jóval gyengébbek.

Elgondolkoztató tény, hogy nem is olyan régen még férfiválogatottunk is egyértelműen erősebb volt a lengyelnél, a 2013-as világbajnoki nyolcaddöntőben szinte kiütötte ellenfelét, azóta mégis úgy alakultak az erőviszonyok, hogy a lengyelek ott lesznek az áprilisi olimpiai selejtezőben (és szinte biztosan az olimpián is), míg a mieink lemaradtak róla.

Íme két világbajnoki nyolcaddöntő, megannyi tanulsággal.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »