„Ezer sebből vérzik, és rendkívül bűzlik”

„Ezer sebből vérzik, és rendkívül bűzlik”

Bűncselekményt követtek el az Öveges-programban, állítja az LMP antikorrupciós szóvivője a rendőrségre hivatkozva.

Hadházy Ákos szerint az ügyben indított nyomozás csak a jéghegy csúcsa, a legtöbb programban ugyanis kamuszerződésekért fizetnek. Hozzátette: nem kizárt, hogy az ügyben több politikus is érintett lehet.

„Ez egészen elképesztő, még a látszatát sem tartották be annak, hogy itt valódi ajánlatokat kértek volna, valódi versenyhelyzet lett volna ebben a programban. Ez a program ezer sebből vérzik, és rendkívül bűzlik. A program alapján el tudtunk indulni a további európai uniós projekteknél, és mi is azt tudjuk mondani, hogy az Öveges-program csak a jéghegy csúcsa” – nyilatkozta Hadházy Ákos.

Korábban olyan sajtóhírek is megjelentek, hogy az unió ennek a programnak a visszásságai miatt is blokkolja a magyar kifizetéseket. Az Emmi azonban ezt cáfolta.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »