Ez történelmi pillanat! Egy ország lázadt fel a mérgező multik ellen

A Fülöp-szigeteki Emberi Jogi Bizottság 45 napos határidőt adott a világ 47 legnagyobb kőolaj-, szén-, cement- és bányavállalatának, hogy válaszoljon arra a keresetre, amely szerint szén-dioxid-kibocsátásukkal megsértették több millió Fülöp-szigeteki lakos emberi jogait, ahogyan azt környezetvédő és emberjogvédő csoportok állítják.

A délkelet-ázsiai országnak az emberi jogok megsértésének kivizsgálásával felruházott alkotmányos testülete 47 nagy szén-dioxid-kibocsátó cégnek – köztük a Shellnek, a BP-nek, a Chevronnak, a BHP Billingtonnak és az Anglo Americannek – küldött 60 oldalas dokumentumában azzal vádolja őket, hogy “megsértették a helyi emberek alapvető jogait az életre, az élelemre, a vízre, a higiéniára, a megfelelő hajlékra és az önrendelkezésre”.

A felszólítás az első lépés a testület által a cégekről folytatandó hivatalos vizsgálatban, amely a maga nemében az első ilyen kormányzati vizsgálat az egész világon.

Először fordul elő, hogy egy kormányhivatal befogadta és lépett is egy vizsgálati kérelem ügyében a fosszilis fűtőanyagcégek környezetvédelmi felelősségéről – hangoztatta Amalie Obusan, a Greenpeace helyi igazgatója. A nemzetközi környezetvédelmi szervezet vezette csoportosulás terjesztette a bizottság elé a keresetet.

“A vállalkozásoknak erkölcsi kötelességük biztosítani, hogy üzleti gyakorlatuk ne ütközzön az emberi jogokkal ott, ahol működnek”

– tette hozzá.

A Fülöp-szigetek a klímaváltozás hatásainak kitett egyik legsérülékenyebb ország a világon. Az elmúlt évtized legnagyobb trópusi viharai közül négy a térségre csapott le, köztük 2013 novemberében a Haiyan tájfun, amelyben 6300 ember halt meg és 1,4 millió vált hajléktalanná. Az országban egyre többször fordulnak elő pusztító árvizek, hőséghullámok, amelyek az ember előidézte globális felmelegedéssel hozhatók kapcsolatba.

A keresetet a tájfun túlélői és nem-kormányzati szervezetek terjesztették elő.

Obusan közölte, petíciójukban arra kérték a bizottságot, hogy szólítsa fel a 47 nagy szén-dioxid-kibocsátót arra, ismertessék terveiket, miként lehet megelőzni, enyhíteni, sőt orvosolni a jövőben a klímaváltozás hatásait.

A teljes körű jogi vizsgálat októberben veheti kezdetét, ha a vállalatok válasza megérkezett. A közmeghallgatásokra mind a 47 vállalatot beidézik. Az emberi jogi bizottság akár az ENSZ segítségét is kérheti ahhoz, hogy hasson azokra, akik nem hajlandók együttműködni vele.

A 47 vállalatot egy 2013-ban készült amerikai tanulmány alapján válaszották ki, ez 90 globális céget nevezett meg, amelyek a szén-dioxid-kibocsátás kétharmadáért felelősek az ipari forradalom kezdete óta.

Múlt év júniusában egy holland bíróság elrendelte, hogy a kormány a tervezettnél gyorsabb mértékben csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását, ami a jogrend ritka fellépése volt a globális felmelegedés csökkentése érdekében.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »