Ez már csak természetes: az MSZP-s szajha után egy LMP-s piréz is diplomáciai feladatot kap a Fidesztől

Beosztott diplomataként dolgozik a jövőben a prágai nagykövetségen Ertsey Katalin, az LMP-ből 2013-ban kilépett egykori országgyűlési képviselő – írja a Népszabadság.

Hírdetés

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) azt közölte: úgy gondolják, hogy Ertsey Katalin az eddigi közéleti és szakmai pályafutása alapján jól fogja ellátni a feladatát.

Közölték azt is: a KKM vezetése a külügyet nemzeti ügynek tekinti, nem kizáró ok, ha valaki korábban ellenzéki párt tagjaként tevékenykedett.

Ertsey Katalin, aki magyar-esztétika szakon szerzett diplomát, 1988-ban belépett a Fideszbe, majd a vállalati és non-profit szektorban tevékenykedett fenntarthatóság és társadalmi felelősségvállalás területén, 2010-ben pedig az LMP országgyűlési képviselője lett.

(MTI – Népszabadság)

Korábban írtuk: Eörsi után Dobolyi: nagykövet lesz Veres János korábbi ribanca (ma már felesége)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »