Ez egy becsületbeli ügy: jóvátételt követelnek a lengyelek a németek pusztítása után

Ez egy becsületbeli ügy: jóvátételt követelnek a lengyelek a németek pusztítása után

A PiS 2015-ös hatalomra kerülése után vette elő ismét a jóvátétel kérdését, amely Berlin szerint évtizedek óta lezárt ügy. Szeptemberben viszont a varsói parlament jogi szakértő arra jutottak, hogy Lengyelországnak igenis van jogalapja, hogy jóvátételt követeljen. Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter szerint viszont további elemzések szükségesek a lengyel jóvátételi igény megállapításához.

„Kifizették a franciákat, a zsidókat, és más nemzeteket is azokért a veszteségekért, melyeket a második világháborúban elszenvedtek, de a lengyeleket nem”

– húzta alá Kaczynski, majd hozzátette:

Hírdetés

„Ez nem csak az anyagiakról szól, hanem a kiállásunkról és a becsületünkről. Ez nem színjáték. Ezt követeljük, és a követelésünk nagyon is komoly”.

A jóvátétel követelése ismét feszültté teheti Varsó és Berlin évek óta javuló viszonyát.

A második világháborúban hatmillió lengyel, köztük hárommillió lengyel zsidó halt meg, Varsót pedig szinte a földdel tette egyenlővé a német hadsereg az 1944-es varsói felkelést követően, melyben a Visztula túlsó partján álló szovjet haderő sem igyekezett segíteni a lengyel felkelőknek, s így a nácik eltiporhatták a lengyel ellenállást, mielőtt a Vörös Hadsereg kiszorította őket a fővárosból.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »