Exkluzív felvételek és információk a Farkasok képzéséről!

Exkluzív felvételek és információk a Farkasok képzéséről!

Az előzetes oktatási terveknek megfelelően, fittyet sem hányva a médiaterrorra, az elmúlt hétvégén (2016.03.12-13.) is egy képzési hétvégét tartottunk mind az alapszinten lévő “újoncoknak”, mind a haladócsoportnak, összesen 21 fő részvételével. Hogy mi is történt?

Természetesen ezúttal elmaradt a többszörös hazugságszűrés és hazugságvizsgálat, illetve a szektaszerű agymosást sem mostanra időzítettük. (Csak hogy a médiás agyrémeket kiemeljem.) A képzésünkbe betekintést engedünk ezzel a beszámolóval, hogy a legaljasabb rágalmakat elhárítsuk, és bemutassuk, hogy mennyire is vagyunk “veszélyesek”.

Szombaton délelőtt reggel nyolctól délig egy budapesti edzőteremben voltunk, ahol alapvető önvédelmi fogásokat gyakoroltuk, tekintve, hogy a tagság egy része nem űz küzdősportokat, illetve azoknak is hasznosak az ilyen edzések, akik gyakorlott harcművészek, sportolók, mert nem lehet eleget edzeni, gyakorolni a különböző fogásokat, illetve fontos megismerni más szempontrendszer alapján felépülő technikákat is.

(1)

Pusztakezes harc 

A terem alkalmas airsoft-lövészetre is, így marokfegyverreplikákkal is volt gyakorlás, ami nagy élvezetet nyújtott, főleg, amikor a lövészet mellé fizikai terhelés is párosult, aminek az volt a lényege, hogy különböző lövészeti feladatokat kellett békaszökdelés, súlycipelés, fekvőtámaszozás, vagy húzódzkodás után teljesíteni. Hamar kiderült, hogy a rutinnak számító fogások rögtön megnehezednek, ha közben az ember pulzusa megugrik, izmai fáradnak.

(1)

(1)

Terheléses lövészet

A terheléses lövészet utolsó eleme az volt, hogy a fizikai terhelés után még egy támadót is félre kellett állítani és úgy leadni célzott és értékelt lövéseket a lőlapra.

A délutánt, a Gödöllői-dombság egyik erdejében töltöttük, ahova már csak fegyverimitációknak is elég gyenge “fafegyvereket” vittük ki a liberális média megnyugtatására. A déltől egyig tartó táborépítés, a sorakozó és napirend kihirdetése után kötetlen formában átbeszélésre került a kialakult helyzet is, hiszen mindenki értetlenül áll a média támadásai előtt…

A mozgások gyakorlásához bőven elegendő a fafegyver-imitáció

A táborépítés pillanatai – Ezen a képen is látszik, hogy táborunk fejlesztésébe több millió forintot öltünk. Pártalapítványi támogatások, eu-s források eredményes lehívása ez az obis-ponyva is. Amíg nem voltunk ennyire támogatottak, addig csak sarokerősítés nélküli ponyváink voltak, amik nagyon gyorsan kiszakadtak, de ennek már a sarkain vannak műanyag megerősítések is – hála a sok milliós támogatásnak!

Alaki foglalkozás tette ki a kora délutánt, ami egyrészt a kezdők számára alapvetően fontos (hiszen az alakiság a megjelenésen túl a fegyelemhez is szükséges!), illetve csoportunk egésze számára pedig azért elengedhetetlen, mert rendezvényeken, túrákon is néha megjelenünk (díszőrség ésatöbbi). A csapatkohéziát, összeszokást a legjobban az alaki foglalkozás erősíti! Alakias megjelenés nélkül egy csürhe képét mutatnánk, így folyamatosan csiszolni kell és gyakorolni a különböző mozdulatsorokat.

Sorakozó!

A délután további része a különböző mozgások begyakorlásával telt. Hogyan kell mozogni, egymást fedezve haladni tűzpárokban, illetve tűzcsoportokban? Airsoftozás közben is elengedhetetlen a csapatmunka. Illetőleg az is sulykolásra került, hogy a különböző alakzatokat a terepviszonyoknak és a szituációnak megfelelően kell alkalmazni, nem pedig aszerint, hogy mi tetszik (a hatásvadász média szerint a “farkasfog” alakzat a “kedvencünk”). Több példát is megnéztünk domborzati viszonyoknak megfelelően, illetve a járőr és lesállás eljárásokat is ismételtük és különböző új szempontok felvetésével tökélesítettük.

A military simulation airsoftban sokszor előfordul, hogy az ellenfél csapat táborát kell rejtve megközelíteni, körbebiztosítani, majd támogatás mellett rajtaütni. Ezen eljárás begyakorlására is törekedtünk pár óra alatt, de hamar kiderült, hogy a különböző alcsoportok közötti kommunikáció és az egész végrehajtás összehangolása a legnehezebb az egész műveletben, így nem sikerült minden mozzanatot teljesen átvennünk még naplemente előtt.

Este egy szerény vacsora, illetve tábortűz körüli éneklés, beszélgetés következett. A teljes sötétség beálltával éjszakai tájékozódási gyakorlatra került sor, kiegészülve némi harcászattal, aminek során mindenki bebizonyosodhatott róla, hogy az éjszakai sötétben milyen szabályokat kell betartani az észrevehetetlenséghez. A Hold fényének köszönhetően az emberi alakok egészen jól kivehetőek szabad szemmel is, míg a fás-bokros terepen szárazság esetén lehetetlen áthatolni hangtalanul: a dilemma, hogy vagy meglátnak, vagy meghallanak. Olyan terepszakaszt kell találni, ahol hangtalanul és észrevétlenül is lehet haladni. A takarodó jóval éjfél után, egy órakor volt, a táborőrség megszervezése után.

Fő a vacsora – Itt is látszik, hogy több milliós támogatás csak úgy felvet minket…

Másnap reggel ébresztő hét órakor, amit “reggeli torna” követett külön. Ez olyan jól sikerült, hogy 20 perc alatt alig bírtak lábra állni egyesek, tekintve, hogy teljes menetfelszerelésben kellett futni terepen, békaszökdelni, vagy éppen törpejárásban haladni.

A reggeli ébresztőt követő pillanatok a kezdőknél: nem sikerült mindenkinek 5 perc alatt összepakolnia a felszerelését, úgyhogy 64 fekvőtámasz (teljes menetfelszerelésben) lett a jutalmuk érte.

A könnyű reggeli elfogyasztása után az előző napi alaki foglalkozás folytatódott, illetve a tereptan és tájékozódás került átismétlésre. Egészségügyi ismeretek során oktatásra kerültek a sebesült bajtárs cipelésének módjai, a stabil oldalfekvés, újjáélesztés ABC-je és egyéb elsősegély ismeretek.

“Sebesült” bajtárs cipelése úgynevezett “zsákmódszerrel”

A túlélési ismeretek alapjai oktatás során a tűzgyújtást gyakorolták a jelenlévők, tekintve, hogy a nedves időjárás mindig kihívás elé helyezi a felkészültebbeket is: keresni kell megfelelően száraz élesztéket, előkészíteni a tüzet, majd szikravetővel begyújtani. Ha bármelyik fázis hibás, például kevés az éleszték, akkor a tűz hamar elalszik, mert nem tudta átadni a hőjét a vékonyabb ágacskáknak. A tűzzel kapcsolatos legtalálóbb észrevétel, hogy amikor igazán kellene, például hidegben, nedves időben, akkor a legnehezebb begyújtani, amikor pedig nincsen rá szükség, például égető, nyári forróságban, akkor a legkönnyebb. Arra törekszünk a tűzgyújtási ismeretek begyakorlásával és unásig ismétlésével, hogy amikor igazán szükség van rá, akkor is könnyen menjen a tűzgyújtás.

A délutánt játékos-erőnléti feladatokkal folytattuk: volt rönkcipelés, rönkökkel való felülés, földharc, különböző hasizom gyakorlatok és egyéb erőnléti-ügyességi játékok, sorversenyek. Ez olyan élvezetesre sikeredett, hogy fotózni elfelejtettünk

A hétvégét közös értékeléssel zártuk, aminek során mindenki elmondhatta hogyan értékeli saját magát, a hétvégét, és milyen meglátásai vannak.

Facebook oldala a Farkasoknak.

Csatlakozni a farkasok.tabor@gmail.com címen lehet egy motivációs levéllel, amiben kifejtésre kerül a csatlakozási szándék miértje, illetve megadásra kerülnek a személyes adatok közül a teljes név, születés éve, lakhely (város), és tájékoztatás, hogy milyen szervezetnek (volt) a tagja a jelentkező. A jelentkezőkkel való foglalkozást júniusban kezdjük el! Fizikai szintfelmérő az oktatáson való részvételhez: 4 km terepfutás 25 perc alatt és egyben 100 fekvőtámasz, 100 guggolás és 100 felülés 8 perc alatt.

A csoport tagjainak ajándéka ez a póló

 A liberális médiának pedig ezt a kompozíciót küldjük szeretetünk jeléül!

(Barcsa-Turner Gábor – Szent Korona Rádió)


Forrás:szentkoronaradio.com
Tovább a cikkre »