Exkluzív: amerikai rakétalövészet a Bakonyban

Exkluzív: amerikai rakétalövészet a Bakonyban

Július óta amerikai lánctalpasok gyakorlatoznak a honvédség bakonyi lőterén az Oroszországgal szembeni elrettentő intézkedések, az úgynevezett Atlanti határozottság hadművelet keretében. Tudósítónk a napokban rendkívüli hozzáférést kapott a Bradley harcjárművek TOW páncéltörő rakétás éleslövészetéhez.

2014 óta az amerikai hadsereg több, odahaza állomásozó alakulata is „regionális orientációt” kapott, ami azt jelenti, hogy szükség esetén vagy gyakorlatok idejére a világ egy meghatározott térségébe telepítik őket, így lehetőségük van az ottani viszonyok, szövetséges országok, potenciális ellenségek jobb megismerésére, ami könnyebbé teszi a „munkájukat”, ha arra kerül a sor. Ilyen alakulat a Georgia államban lévő Fort Stewartban állomásozó 3. lövészhadosztály 1. dandár harccsoportja is, mely Közép-Kelet-Európára, azaz Oroszország elrettentésére fókuszál. Hozzájuk tartozik az 5-7 hadrendi számú páncélos felderítő zászlóalj is, mely tavaly őszi magyarországi tartózkodása után ezekben a hetekben ismét a bakonyi lőtereken vendégeskedik. A mintegy háromszáz fős egység átrándulásai során csak személyi állományát hozza át az óceánon, az ittlétekkor használt haditechnikát a németországi előretolt raktárakból, az úgynevezett Európai tevékenységi készletből (EAS) vételezik. Az igénybe vett járművek onnan már vasúton utaznak gyakorlataik aktuális helyszínére, mint például júliusban a hajmáskéri vasúti rakodóhoz. A lánctalpas Bradley páncélozott harcjárművek, a régebbi M113-asra épített harctéri mentők és aknavetők, a különböző teherautók és az elmaradhatatlan Humvee terepjárók azóta a honvédség központi gyakorló- és lőterén, a Bakonyban dolgoznak, hol önállóan, hol a honvédség tatai 25. dandárjával együttműködésben a Warpaint Ride 2016 hadgyakorlat keretében. Körletük a Jutaspuszta melletti újmajori táborban van, itt parkolnak, itt zajlanak a karbantartások, és az itteni – 1991 előtt a szovjetek által is használt – épületekben vannak elszállásolva az amerikai katonák. Gyakorlataik egy része, kézifegyveres lövészeteik a közeli Rátóti-Nagy-mezőn zajlanak, de amikor nagyobb kötelékben,  nehezebb fegyvereikkel tartanak éles lőgyakorlatot, át kell gördülniük a 82-es út túloldalára (Gyulafirátót északi részén, Tikhegy-zártkernél kifejezetten erre a célra van egy aluljáró), az úgynevezett „0” ponti szektorba, amit nyugodtan lehet a bakonyi lőtér szívének is nevezni. Itt, kelet-északkelet irányban nagy távolságú tüzérségi éleslövészeteket is biztonságosan le lehet folytatni, az évtizedek alatt kráterek tízezreivel kicsipkézett célterületek az Öreg Futóné, illetve a Móroc-tető alatt húzódnak, jól kivehetőek a műholdfelvételeken is.

A „0” pont közelében lévő lőtérvezérlő emeletén tanyáznak az amerikaiak, itt fogad Christopher S. Mahaffey alezredes, az 5-7 parancsnoka, aki elmagyarázza, hogy éppen mit csinálnak az emberei. A bal szárnyon két Bradley nyomul előre a szemközti gerincig, hogy felderítse a terepet, míg a jobb szárnyon lemaradva őket követő harcjárművek fedezik őket, de ugyanez a feladata a jobbra elöl, egy magaslat körül lévő aknavetősöknek is. Az ellenség a szemközti hegyek alatt, az említett célterületeken bukkan fel. A mozzanatot oda-vissza elpróbálják, a fedezetet előrenyomulás és visszavonulás közben is biztosítják. Az úgynevezett „száraz futam” során mindent elpróbálnak, hogy amikor az „éles futamra”, tehát az éleslövészetre sor kerül, minden klappoljon. Addig a lőtérvezérlő ablakából fotózhatok, de közelről is megnézhetem azt a Bradley-t, mely a mai napon a fő attrakciót szolgáltatja. A jármű meglehetősen magas, de a hat katonát és a háromfős személyzetet befogadni képes küzdőtere civileknek így is szűkös, nem klausztrofóbiásoknak való. A páncélos tornyában megmutatják a 25 milliméteres gépágyú kétféle lőszerének (páncéltörő, repesz-romboló) tárazását, a tájékoztatást tartó törzsőrmester azonban rámutat, hogy a kék színnel jelölt lövedékek gyakorlásra vannak, alumínium maggal – éles harchoz tungszten és lemerített urániumból készült lövedékek is rendelkezésre állnának. A személyzetnek különböző infravörös kamerarendszerek segítik a tájékozódást és a célzást, de a parancsnoknak rendelkezésére áll egy nagy multifunkciós képernyő is, amin egy elektronikus térképen nyomon követheti, hogy merre is jár, de ide parancsok is befuthatnak.

Érdeklődéssel várom, hogy odahozzák a várva várt páncéltörő rakétát is a járműbe málházáshoz, mire közlik velem, hogy az már ott van, pontosan azok alatt a bal oldali ülések alatt, ahova én is leültem az eligazítás idejére. Egy pillantás, és tényleg ott van a vaskosabb kályhacsődarabot idéző, katonazöld, az éles robbanófejet jelző sárga, és a rakétahajtóművet jelző barna gyűrűkkel ellátott konténer. A henger talpán 71F–1 felirat jelzi, hogy a vezetékes irányítású TOW rakétacsalád egyik újabb tagjához van szerencsém. Ez nem direkt megy neki az ellenséges tanknak, hanem alacsonyan elrepül felette, és szenzorai ekkor hozzák működésbe két, lefelé néző penetrációs robbanótöltetét, melyek egymástól kissé eltérő szögben lyukasztják át a jellemzően jóval gyengébb tetőpáncélzatot. Ide illik vagy sem, de ilyenkor azért bevillan, hogy a szíriai lázadóknak nincs ilyen jó dolguk. Nekik az amerikaiak és térségi szövetségeseik még a korábbi, BGM–71E változatot szállítják, melynek a jóval vastagabb frontális, vagy oldalsó páncélzattal kell megküzdenie, és mint a tapasztalatok mutatják, a megfelelő technikával el is téríthető céljától.

Fotó: Zord Gábor László

Nem sokkal később már egy páncélozott Humvee terepjáróval, az elővigyázatosság kedvéért golyóálló mellényben és sisakban követjük a „0” ponttal szemben lévő gerincre a Bradley-ket. Kísérőm pattogós stílusban instruálja a sofőrt, hogy melyik csapáson haladjon, és közben nem fukarkodik a „négybetűs szavak” használatával, azaz sűrűn b…megol. A harcjárművek először egy mélyedésben belövik, azaz a célzórendszerrel összehangolják a csöves fegyvereket, de itt kerül sor a rakéta betöltésére is a torony bal oldalán lévő indítóba. Ez úgy történik, hogy a küzdőtér hátsó része feletti nagy csapóajtót kinyitják, és az egyik katona az ülés alól kivett rakétát konténerestől bedugja az indítócsőbe, ahol az csatlakozik az elsütő berendezéshez. Amikor ezzel megvannak, a mélyedésből kitolatnak a lánctalpasok, majd megkezdődik az előrenyomulás. Időnként, menet közben leadnak egy-egy lövést stabilizált ágyújukból (ez mindig a célra néz, bármit is csináljon alatta a terepen futó jármű), aztán a Malom-völgyre néző magaslaton tüzelőállást foglalnak. Várják, hogy parancs érkezzen a szemközt lévő célterületen felderített ellenség elpusztítására, aminek a környékét addig is megszórják az aknavetősök. Közel negyed óra kell, míg a rádióban elhangzik a firing, azaz tüzelés vezényszó. A tőlünk száz-kétszáz méterre lévő Bradley tornyának felénk eső, bal oldalán több méteres lángnyelv látszik villanásnyi időre, majd a rakéta pillanatok alatt fénylő bíborszínű ponttá zsugorodva kezdi meg első és egyben utolsó útját áldozata felé. A látványt időben kissé lemaradva hang is követi, hangos pukkanás, majd sivítás formájában. Mivel a cél a rendszer hatótávolságának szélén, mintegy négy kilométerre van, pontosan húsz másodperc kell a rakétának, hogy odaérjen. Bármennyire is gyors az emberi szemnek egy TOW-indítás, a rakéta – akárcsak hasonló funkciójú társai – lassúnak számít, alig éri el a hangsebesség kétharmadát.

A kelet-északkeleti irányon kirepülő, kilencvenezer dolláros (25 millió forint) lövedék a Móroc-tető aljában, élénk narancsszín villanással robban, jól láthatóan néhány méterrel a talaj, illetve célja fölött, ahogy tervezték, telitalálatot elérve. 1:0 a demokrácia javára. A fiatal egyenruhások egyikének erőltetett nevetése zárja az éleslövészetet.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »