Exit poll: a hollandok elutasították az EU-Ukrajna közti társulási szerződést

Exit poll: a hollandok elutasították az EU-Ukrajna közti társulási szerződést

Jelentős fölénnyel vezetnek az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés ellenzői a megállapodás ratifikálásáról kiírt hollandiai népszavazáson a szerda este közzétett exit pollok szerint.

 

Az Ipsos közvélemény-kutató cég felmérése szerint a szavazók 64 százaléka elutasította a megállapodást, míg 36 százaléka támogatta.

 

Még nem tudják, érvényes-e, de amúgy sem kötelező

 

Egyelőre azonban nem tudni biztosan, hogy érvényes lesz-e a társulási szerződésről szóló, egyébként nem kötelező jellegű referendum. A legfrissebb becslések szerint a szavazásra jogosultak 32 százaléka járult az urnák elé, a statisztikai hibahatár azonban 3 százalék.

 

A népszavazás csak akkor érvényes, ha a választók több mint 30 százaléka részt vesz rajta.

 

Kép: dutchnews.nl

 

A NEM-et figyelembe veszik

 

Mark Rutte holland miniszterelnök szerda este kijelentette, kormánya nem hagyná figyelmen kívül, ha érvényes referendumon győznének a nem szavazatok. Elmondta, ebben az esetben felülvizsgálnák az egyezmény ratifikálásáról szóló döntést.

 

Geert Wilders, a szélsőjobboldali populista Szabadságpárt vezetője ugyanakkor nagyszerűnek nevezte az eredményt és reményét fejezte ki, hogy a részvételi arány eléri az érvényességi küszöböt.

 

Mérvadónak fogják tekinteni

 

Három holland euroszkeptikus szervezetnek több mint 400 ezer támogató aláírás megszerzésével sikerült elérnie, hogy referendumot írjanak ki a kérdésről. Még ha a népszavazás nem kötelező érvényű is, szakértők szerint valószínűleg mérvadónak tekintik majd egy olyan országban, ahol az euroszkeptikusok állnak a népszerűségi listák élén. Hollandiában 2017-ben lesznek parlamenti választások.

 

Elemzők szerint a referendum semmiképpen nem vonhatja maga után a társulási szerződés felbontását, a legrosszabb esetben a holland kormány mentességet (opt out) kérne a megállapodás alól. A társulási megállapodás ellenzőinek esetleges győzelme azonban komoly politikai kudarcot jelentene az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Hollandia számára.

 

Az EU mind a 28 országának ratifikálnia kell

 

Bár az EU és Ukrajna között 2014-ben létrejött társulási szerződés részének számító szabadkereskedelmi megállapodás január 1-jén ideiglenesen életbe lépett, az egyezményt ratifikálnia kell az Európai Unió mind a huszonnyolc tagállamának. A társulási megállapodásnak a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok mellett a politikai párbeszéd erősítése is a célja.

 

MTI

 

Nyitókép: neurope.eu

 


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »