Évközi 18. vasárnap C év (2016)

Amíg a készlet tart

„Ember, van elég vagyonod”

Abban az időben, amikor Jézus tanított, valaki megszólalt a sokaságból: „Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” Ő így válaszolt neki: „Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek, és elosszam örökségeteket?” Majd a tömeghez fordult: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete”.
Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott, így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtenem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűrjeimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van elég vagyonod, eltart sok évig. Pihenj, egyél, igyál, és élvezd az életet! Ám az Isten így szólt hozzá: Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél? Így jár az, aki kincset gyűjt magának, ahelyett hogy Istenben gazdagodnék!” Lk 12,13-21

 

Egyre csak nőnek

„Ember, van elég vagyonod ” – ki mondhatja ezt? Az igazság az, hogy a gazdagok soha nem elégedettek azzal, amijük van, mindig még többre vágynak. A modern kapitalizmus erre a bírtoklási vágyra épül. A növekedés így vált fétissé, és a kritikus hangokat ezért hurrogják le. A közgazdászok pedig azt bizonygatják, hogy semmis az az opció, hogy tudatosan korlátozzuk a növekedést. A zéro növekedés – ez is egy bizarr szóalkotás, hisz valójában stagnáció – nem lehetséges, vagy a halálba vezet, bizonygatják. Hozzájuk képest Jézus példabeszédének elégedett gazdája bölcsnek tűnik. Elég – mondja.

Azt nem nagyon fontolgatja, hogy a bőséges termés nem az ő érdeme. Azt sem, hogy semmi garanciája sincs arra, hogy jövőre is jó lesz a termés, és tele a csűr. Szilárd meggyőződése, hogy egyetlen problémája az elégtelen raktárkapacitás. Igaz, szeret a harmadik világban rengeteg termés rohad meg raktár híján. Így a raktárépítés okos gondolatnak tűnhet.
Jézus azonban nem a közgazdászok elméjével érvel. Olyan dimenzióba teszi át a döntést, mely messze meghaladja a gazda horizontját. A halálra emlékezteti, és arra, hogy nem vihetünk magunkkal semmit odaátra – ahogy azt még az egyiptomiak szentül hitték. Amit felhalmoztak sírjaikban, azt muzeológusok katalogizálják. A régészek persze hálásak az ősöknek. Ők nem korholják a sírkamrák építőit. A mai élők, akik viszont elhamvasztják szeretteiket, és belőlük csak egy csupornyi hamut őriznek meg, vajon miért halmozzák az anyagi javakat? Miért építenek egyre nagyobb csűröket? Miért vagyunk esztelenül kapzsik? Miért sóvárgunk örökségre, amikor nincs kinek továbbadnunk? Valamikor számot kell nekünk is adnunk lelkünkről!

2016. július 31.


Forrás:ulrichblog.wordpress.com
Tovább a cikkre »