Évi 7 millióval nő Kína lakossága

Öt év alatt csaknem 34 millióval nőtt Kína népessége. Az immár 1,373 milliárd lakosú országot India hat éven belül megelőzi az ENSZ szerint.

A kínai nemzeti statisztikai hivatal legfrissebb jelentése szerint az ország lakossága további csaknem 34 millióval nőtt az elmúlt öt évben. A világ legnépesebb országában már 1 milliárd 373 millió ember él.

A reprezentatív felmérésen alapuló statisztika szerint az éves növekedési ráta a 2000 és 2010 közötti időszakban jegyzett 0,57 százalékról 0,5 százalékra csökkent 2010 és 2015 között.

Az utóbbi időszakban kiegyenlítettebbé vált a nemek aránya Kínában, ahol a hetvenes évek egykepolitikája miatt jelentősen megugrott a férfiak száma. Jelenleg az ország lakosságának 51,22 százaléka férfi.

Míg 2010-ben 105,2 férfi jutott 100 nőre, 2015-re ez az arány kissé javult, 105,02:100-ra módosulva. Ezzel azonban a Föld országai között Kína még mindig vezet a nemek közti aránytalanság tekintetében, és messze van a 101:100-as világátlagtól.

Ennek javítása érdekében a kínai hatóságok korábban szigorú intézkedéseket vezettek be, így betiltották egyebek mellett a nem megállapítását célzó ultrahangos vizsgálatokat, valamint a leánymagzatok elvetetését.

Ezek a szigorítások az egykepolitika 2016-os eltörlésével is érvényben maradtak. Peking az év eleje óta két gyermeket engedélyez a pároknak.

A jelentésből kiderült az is, hogy a kínaiak többsége, 767,5 millió fő, azaz a lakosság 55,88 százaléka városban él. Ez 6,2 százalékpontos emelkedést jelent a 2010-es adathoz képest.

Az ázsiai ország csak tízévente végez teljes népszámlálást, a legutóbbi ilyen cenzus 2010-ben volt.

Az ENSZ legfrissebb – tavaly nyári – előrejelzése szerint a világ népessége 2015 júliusában 7,35 milliárd, 2030-ban 8,5 milliárd, 2050-ben 9,7 milliárd, míg 2100-ban 11,2 milliárd lesz.

A dokumentum szerint India már 2022-ben megelőzi Kínát és a világ legnépesebb országa lesz, ez 6 évvel korábbi időpont, mint amit az ENSZ az előző jelentésében prognosztizált.

Ausztrál kutatók korábban olyan drámai forgatókönyveket is számításba vettek a népesedés számításakor, ami egy hatalmas, 2 milliárd életet követelő járvánnyal, természeti csapással számol az évszázad közepén.

Becslésük szerint a népesség 2100-ra ezzel együtt is elérné a 8,5 milliárdot. Ebből arra következtettek, hogy a világ nem fogja „visszaszabályozni magát” egy fenntartható pályára, így egy a jelenleginél mindenképpen nagyobb népességű világban kell megtalálni az egyensúlyt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »