Évértékelés és jókívánság Karácsonyra, újévre.

Áldott, békés és kegyelemteljes Karácsonyt kívánok minden kedves honlaplátogatómnak, barátomnak, harcostársamnak, támogatómnak, magyar szabadságért és igazságért küzdő hazafiknak, határon innen és túl élő honfitársainknak, azoknak is, akik nem értenek egyet velem, abban a reményben, hogy előbb-utóbb ők is rájönnek: a magyarságnak küldetése van, a Szeretet, az Igazság és Szabadság kiteljesítése, és ezért kell közösen megtennünk minden tőlünk telhetőt!

Embert próbáló, küzdelmes évet hagyok magam mögött: viharos körülmények között, sokfelől érkező támadássorozat kereszttüzében, de sokak szeretete és megbecsülése kíséretében véget ért négy éves országgyűlési képviselői mandátumom, amelyre büszke vagyok, mert a tőlem telhető legtöbbet úgy érzem megtettem (összefoglaló eredményeimről itt olvasható) a magyarság szabadságáért, méltóságáért, jóllétéért, a nemzet egyesítésért és az igazság érvényre juttatásáért. Nem vitás:  a pártok szabta játéktér nekem, mint egyedül nemzetünknek elkötelezett embernek sokszor szűknek bizonyult. A felém érkező visszajelzések azonban megerősítenek abban, hogy volt értelme és rendeltetése ennek a négy évnek, sikerült megmutatni, hogy lehet képviselőként a pártok működési logikáján túlmutató, emberközpontú, eredményes és hasznos munkát kifejteni.

Hírdetés

tovább


Forrás:gaudinagytamas.hu
Tovább a cikkre »