Évente gyerekek százait ölik meg Magyarországon

Magyarországon 2014-ben 128 fiatalkorú halt meg erőszakos körülmények között. Az SOS Gyermekfalvak szerint bűncselekményekben körülbelül tizenötezer gyerek válik sértetté minden évben.

View the full image

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2014-ben összesen 152 tizennyolc év alatti halt erőszakos halált. Ebbe a kategóriába a hivatal a „külső okok által előidézett morbiditást és mortalitást” sorolja, amibe a testi sértések, a balesetek, és az öngyilkosságok is beletartoznak. Az áldozatok közül 26-an négy év alattiak voltak, 49-en még nem töltötték be a 15. életévüket, 77-en pedig nem érték el a felnőttkor határát.

Egy évvel korábban 134 fiatalkorú halt meg ilyen körülmények között. Akkor 22 négy év alatti, 17 kiskamasz és 84 tinédzser esett áldozatul. A tavalyi és az idei adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, ezeket ősszel teszi közzé a KSH – írja a Magyar Idők.

A gyerekekkel szemben alkalmazott erőszak rendőrségi adatai is riasztóak. 2013-ban a 21 071 gyerekáldozat közül több mint tízezren fiatalabbak voltak 14 évesnél, 8554-en pedig fiatalkorúan lettek valamilyen bűncselekmény sértettjei. Tavaly ez a szám csökkent, akkor valamivel több mint 13 ezer volt a felnőttkorukat még el nem érő áldozatok száma, és közülük már csak alig több mint négyezren voltak 14 év alattiak.

A Magyar Időknek az SOS Gyermekfalu részéről Szilvási Léna hasonló tendenciákról beszélt. Évente több mint 2,5 ezer esetben derül fény családon belüli erőszakra a gyermekvédelmi jelzőrendszerben.

Magyarországon a statisztikák szerint 2013-ban 371 gyereket bántalmaztak szexuálisan. Az esetek 80 százalékában a molesztáló családtag volt. Hozzátette, hogy az erőszakos bűncselekményekben összesen körülbelül tizenötezer gyerek válik sértetté minden esztendőben.

A tendencia nem nagyon javult, ugyanis a rendőrség 354, fiatalkorúak sérelmére elkövetett, szexuális erőszakkal összefüggő eljárást zárt le tavaly. Szakértők szerint a fenti adatok csak a jéghegy csúcsát jelentik, mert a molesztálások többsége rejtve marad.

1982. június 4-én az ENSZ közgyűlése rendkívüli ülést hívott össze az izraeli agresszió miatt, amelynek ártatlan palesztin és libanoni gyerekek estek áldozatul. Ennek emlékére az erőszak ártatlan gyerekáldozatainak világnapján a halottak és bántalmazottak mellett azokra a magánszemélyekre és szervezetekre irányul a figyelem, akik és amelyek a gyerekek elleni erőszak – legyen az fizikai, mentális vagy érzelmi agresszió – megelőzéséért és a gyerekek jogaiért küzdenek mindennapi munkájuk folyamán.

KülföldMagyarországForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »