Évek óta nem volt biztosításuk az elhunyt tűzszerészeknek

Évek óta nem volt biztosításuk az elhunyt tűzszerészeknek

Alábecsülték a lőszer-mentesítési és -feltárási feladatok nagyságát a hortobágyi lőtérnél, a honvédségnek el is fogyott a pénze, egy évig szüneteltette a robbanóanyagok megsemmisítését, és csak külön költségvetési forrás mellett indították újra a munkálatokat 2015-ben. A tűzszerészeknek pedig már négy éve nincs felelősségbiztosításuk, Hende Csaba a magas díjak miatt döntött a felmondás mellett. A Honvédelmi Minisztérium szerint azért vonták saját hatáskörbe a kifizetést, mert a biztosítók kevesebb pénzt fizettek a káreseményekre, mint a honvédség.

„Abban nem hiszek, hogy volt benne még egy gyújtó, hiszen profi tűzszerészek szerelték szét, ebből kifolyólag csak a lőpor maradhatott benne, ami valamilyen vegyi reakcióba lépett egymással, és emiatt robbanhatott fel a bomba” – mutatott rá a Hír TV-nek Egei Ferenc tűzszerészeti szakértő.

A lőszer-mentesítési és -feltárási feladatokat a hortobágyi lőtérnél történt előzetes felméréskor a Különleges Biztonsági Szolgáltató és Tanácsadó Kft. 2013-ban mérte fel. A cég feladata volt a robbanóanyagok felkutatása és megjelölése. A hatástalanítást pedig a honvédség tűzszerészei végezték. A vártnál jóval több jelölés miatt azonban a honvédség keretei kimerültek, és 2014 márciusától majdnem egy évig, amíg a költségvetésből külön forrást nem kaptak, szüneteltették a megsemmisítéseket.

„…természetesen minden megteszünk annak érdekében, hogy a hozzátartozókat, a családtagokat minden olyan lehetséges segítségnyújtásban részesítsünk, amikor ilyen helyzet előáll…” – jelentette ki Simicskó István honvédelmi miniszter.

A katonáknak négy éve nincs életbiztosítása, a szaktárca Hende Csaba minisztersége idején szüntette meg az élet- és felelősségbiztosítást arra hivatkozva, hogy aránytalanul magas díjat kellett fizetnie a honvédségnek. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, Bakondi György úgy fogalmazott, „a hozzátartozók nem maradnak kártérítés nélkül”.

„Annyit tudok erről, nem tudom a pontos összegeket, hogy az állam által biztosított összeg jóval magasabb, mint amit a biztosítók fizettek volna” – mondta Bakondi György, a Miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

A Demokratikus koalíció és a PM is azt követeli a kormánytól, hogy tegye kötelezővé a katonák biztosítását. A szaktárca később közleményben tudatta: az érvényben lévő jogszabályok alapján a Magyar Honvédség teljes kártérítési felelősséggel tartozik a szolgálat teljesítésével összefüggésben elszenvedett balesetekkel és betegségekkel kapcsolatban felmerült károkért.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »