Európai szankciókkal fenyegette meg Iránt a franciaországi külügyminiszter

Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter európai szankciókat helyezett kilátásba vasárnap az ezen a héten végrehajtott iráni ballisztikusrakéta-kísérletek miatt.

"Ha szükséges, szankciókat hozunk" – mondta a francia diplomácia vezetője Párizsban az amerikai kollégájával, John Kerryvel tartott közös sajtótájékoztatóján, miután a brit, a német és az olasz külügyminiszterrel, valamint az európai diplomácia főképviselőjével folytattak egyeztetést.

A perzsa állam egy sor rakétatesztet hajtott végre a héten, kiváltva a nemzetközi közösség aggodalmát.

Az amerikai külügyminiszter szerint Irán ezzel megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) határozatát. "Nagyon világosan megmondtuk, hogy a rakétakísérletek részét képezik a szankcióra gyanús tevékenységeknek" – mondta John Kerry.

A BT 2231-es számú határozata szerint Iránnak tartózkodnia kell minden olyan tevékenységtől, amely nukleáris töltet hordozására tervezett ballisztikus rakétákkal kapcsolatos, így a ballisztikusrakéta-technika alkalmazásával történő rakétaindításoktól is.

Irán azt állítja, hogy rakétái csak védelmi célokat szolgálnak, és csak hagyományos robbanófejjel vannak felszerelve, nem nukleárissal.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »