”Európában állomásozó páncélos dandár lenne a legjobb megoldás” – ez az atlantista totálgyarmatosítás

Curtis Scaparrotti tábornok, aki pár héten belül váltja Breedlove tábornokot, nagy híve az elrettentésnek, és nem tartja elképzelhetetlennek, hogy Washington támadófegyverzetet szállítson Ukrajnának. Scaparrotti állást foglalt amellett, hogy egy amerikai dandárnak állandóan Kelet-Európában kell állomásoznia, és kifejtette, hogy a Földközi-tengerre amerikai repülőgép-hordozókat vezényelne.

Magyar Menedék - Sitchin

A cél “stratégiai üzenet” küldése Oroszországnak és Iránnak – mondta.

A tábornok – akit pár héten belül szinte bizonyosan kineveznek az Európában állomásozó amerikai erők főparancsnokának – álláspontjával híven tükrözi azt a Washingtonban és egyes európai fővárosokban is hangoztatott véleményt, miszerint Európában nagyobb amerikai katonai jelenlétre lenne szükség. Ez a sürgetés kivált azokban a NATO-tagországokban hangzik el, amelyek fenyegetve érzik magukat Oroszországtól.

Az amerikai kormányzat már az év elején bejelentette, hogy megnégyszerezi európai védelmi kiadásait, és háromra tervezi emelni a Kelet-Európában lévő harci dandárjainak számát. Egy harci dandár 4200-4700 katonából áll.

De egyes NATO-szövetségesek, mint például Lengyelország vagy a balti államok, kifejezetten azt sürgették és sürgetik, hogy Oroszországot elrettentendő a NATO állandóbb jelleggel állomásoztasson csapatokat a térségben. “Én, személyesen azt hiszem, hogy egy állandóan Európában állomásozó páncélos dandár lenne a legjobb megoldás” – jelentette ki a szenátusban Curtis Scaparrotti.

A tábornok azt is felvetette, hogy támogatná kifinomultabb fegyverzet szállítását a kijevi kormánynak a kelet-ukrajnai szakadárok elleni harcához. Washington eddig mindig elhárította azt az ukrán kérést, hogy támadó fegyverzetet szállítson.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »