Europa Nostra-díjra jelölték Kallós Zoltánt

Kallós Zoltánt jelölték a 2017-es Europa Nostra-díjra – írta szombaton Facebook-oldalán Sógor Csaba EP-képviselő.

“Csak elismeréssel beszélhetünk arról a munkáról, amit az elmúlt évtizedekben végzett: a felbecsülhetetlen értékű gyűjteményéről, az alapítványról, amit létrehozott, és amelyen keresztül annyi gyermeket nevel, annyi családot segít, a válaszúti múzeumról, ahol nemcsak az ő egész élete, de a mi múltunk is látható, tapintható. (…) Kallós Zoltán mögött, – vagy pontosabban fogalmazva – Kallós Zoltán körül egész Erdély ott áll: egy táncoló, éneklő, népi kultúráját ismerő, szerető és tisztelő közösség, amely sok mindent köszönhet neki” – írta a jelölésről Sógor.

Európa legmagasabb kulturális örökségekért járó kitüntetésére október 1-ig lehetett jelentkezni. A 200 civil szervezet szövetségeként létrejött Europa Nostra szervezet 1978 óta díjazza a műemlék-helyreállításokat. 2002 óta a díj az Európai Unió hivatalos kitüntetésévé vált. A díjakat a kulturális örökség megőrzése és helyreállítása; a kulturális örökséggel kapcsolatos kutatás és digitalizáció; a kulturális örökség iránti példamutató, elkötelezett szolgálat, valamint az oktatás, képzés, tudatosság növelése kategóriákban osztják ki.

A díjátadó 2017 júniusában lesz a finnországi Turku városában. Az ünnepségen hirdetik ki, hogy a nyertesek közül melyik hét projekt részesül a 100 ezer euróval járó fődíjban, és hogy ki kapja az Europa Nostra online szavazásának közönségdíját.(hírszerk.)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »