Európa idegenekkel való elárasztásának magyarországi bázisa a CEU

A Nyílt Társadalom Alapítvány által 2010-ben létrehozott fiókszervezet, az International Migration Initiative civilek támogatásával és politikusok felkészítésével dolgozik hazánkban is a Soros-féle bevándorláspolitika erősítésén – derül ki egy kiszivárogtatott dokumentumból.

A menekültek jogainak hatékony védelme, a civil társadalmi szereplők beavatkozásának megerősítése a politikába, a politikai döntéshozók felkészítése a migrációs kihívásokra, a szigorú határellenőrzések minimalizálása és a kiutasítások csökkentése – ezek a célok is szerepelnek a George Soros magánalapítványa, az Open Society Foundations, azaz a Nyílt Társadalom Alapítvány által még 2010-ben létrehozott fiókszervezet, az International Migration Initiative (IMI) 2014-től érvényes stratégiájában.

A dokumentum, ahogy korábban a „megbízható” európai parlamenti képviselőket felsoroló lista is, a DC Leaks nevű, tisztázatlan hátterű kiszivárogtató honlapon jelent meg.

Hírdetés

Az Origo által is idézett, szintén a netre kikerült tavalyi belső jelentésükből meglepő részletességgel tárul fel annak a civil világnak egy szelete, amely a „jótékonykodó” milliárdos migrációs terveinek megvalósításán dolgozik.

Soros egyetemét, a Közép-európai Egyetemet (CEU) az IMI törekvéseinek egyik legfőbb bázisaként nevezik meg, amelynek azt a feladatot szánják, hogy olyan embereket „ejtőernyőztessen” a politikába, akik aztán képesek érvényt szerezni a migránsbarát világnézetnek. A menekültügyi krízis elmélyülésével a CEU jelentősége egyre nő, ugyanakkor az IMI panaszkodik arra, hogy bár sokan aspirálnak politikai pályára, de csak néhányan alkalmasak. „Színesíteni kell a politikai palettát, de a szereplők nem meggyőzőek” – szögezték le.

Az IMI 2010 és 2016 között fokozatosan jelent meg a különböző földrajzi bevándorlási csomópontokban, így először Ázsiában és a Közép-Keleten, aztán Mexikó térségében, majd 2013-tól Oroszországban is. Azt írják magukról, hogy az építkezésükkel párhuzamosan támogatásokat is folyósítottak olyan vezető, globális szervezeteknek, amelyek az IMI küldetésébe illeszkednek, a cikkünk elején idézett célkitűzések szellemében. Az összesítés alapján 2014 és 2016 között összesen negyven alkalommal támogattak huszonkét mozgalmat, több mint 4,35 millió dollárral, s további 3,8 millió dollárt pedig másik tizenegy csoport között osztottak szét, amelyek a végrehajtás területén dolgoznak. Rögzítik azt is, a továbbiakban a szerintük jelenleg káros megközelítést alkalmazó politikai hozzáállás megreformálásán munkálkodnak, az ebben velük egyetértő döntéshozók támogatásával. Az egyes országok fejlesztési ügynökségei közül csak a Svájci Fejlesztési Alapot méltatják.

mho


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »