Európa gyilkosai igencsak türelmetlenek: kétszer annyi bevándorlót vettek át a törököktől, mint amennyit "kellett" volna

Európa gyilkosai igencsak türelmetlenek: kétszer annyi bevándorlót vettek át a törököktől, mint amennyit "kellett" volna

Az Európai Unió eddig alig 800 "menekültet" vett át Törökországtól a menekültválság közös kezeléséről kötött megállapodás életbe lépése óta – írja a Rheinische Post című német lap az Európai Bizottság adataira hivatkozva.

A bizottsági kimutatás szerint a megállapodás április 4-ei életbe lépése óta 468 "menekültet" szállítottak vissza Görögországból Törökországba, és az uniós tagállamok 798 "menekültet" fogadtak be Törökországból.

A lap kiemelte, hogy “Törökország nem panaszkodhat”, mert az EU-nak eddig csupán 31 "menekültet" kellett volna befogadnia, ugyanis a görög hatóságok a menekültügyi eljárások elhúzódása miatt még csak 31 szíriai állampolgárt küldtek vissza Törökországba, és a megállapodás azt írja elő, hogy a görög szigetekről visszaküldött minden egyes szíriai "menekültért" cserébe egy másik szíriait kell áttelepíteni Törökországból az EU-ba.

Az EU így túlteljesíti vállalását, de az átvett "menekültek" száma így is messze elmarad az előzetes becslésektől, amelyek alapján a megállapodásban rögzítették, hogy az EU felhasznál 18 ezer szabad helyet, amelyek egy korábbi áttelepítési terv nyomán maradtak meg, és önkéntes alapon megnyit egy további 54 ezer fős keretet Törökországból átvett "menekültek" szétosztására.

Németországban 1600 helyet szabadítottak fel a megállapodás keretében érkezők számára, és további 13 500 férőhelyet előkészítettek. Azonban eddig csak 294-en érkeztek. Az első nagyobb csoportot várhatóan július végén veszik át Törökországtól – írja a Rheinische Post.

A lap német kormányzati forrásokra hivatkozva hozzátette, hogy olajozottan halad a megállapodás végrehajtása, és az illegális migráció visszaszorítását célzó Égei-tengeri NATO-küldetésben jó az együttműködés a török partnerekkel.

Azonban a migrációs válság közös kezelésére kidolgozott rendszer mégis ingatag – tette hozzá a Rheinische Post, felidézve, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő már többször fenyegetett azzal, hogy felrúgja a megállapodást, ha országa nem kapja meg az uniós vízummentességet.

A megállapodásban az EU vállalta, hogy felgyorsítja a vízumkötelezettség megszüntetését célzó, 2013-ban elkezdett folyamatot. A vízummentességhez a török félnek a többi között módosítania kellene a terrorizmus elleni küzdelemről szóló jogszabályokat, de ezt Ankara elutasítja. Az eredeti tervek arról szóltak, hogy Törökország júliustól megkapja a vízummentességet, de a terrorellenes törvények körüli vita még mindig nem ért véget.

Thomas de Maiziere belügyminiszter a napokban azt mondta, hogy működik az EU-Törökország megállapodás, de nem tenné tűzbe a kezét azért, hogy ez így is marad a következő hónapokban. Ezzel kapcsolatban a Rheinische Post azt írta, hogy a kormánynak nincs B-terve a megállapodás kudarcára.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »