Ettől mentettük meg a világot

Ettől mentettük meg a világot

Obama és Castro eljegyzése, hadsereggel fenyegetőző Rogán, pattanásba rejtett holttest, MSZP-olimpia, árvízkakukk és más képtelenségek – tücsök és bogár a Szó szerint rovattól április elseje alkalmából.

Decemberben felfüggesztették állásából az egyik kínai hírügynökség négy munkatársát, mert egy elírás miatt az egyik hír szövegében úgy tűnt, mintha Hszi Csin-ping elnök lemondott volna. Szerencsére Magyarországon nem történt efféle eset, de azért elírásban itthon is remek a felhozatal.

A korrektor is ember, ezért talán bocsánatos bűn, ha szabadidejében privát kis adatbázisba rendezi az itt-ott olvasott elírásokat. Az utóbbi évek gyűjtéséből most, a humornapon ebből adunk közre hetvenöt vicces bakit – a saját házunk tájáról, hírügynökségi anyagokból és más sajtótermékek írásaiból. Jó szórakozást!

„Az Új Széchenyi-terv keretében körszerűsítik az idősotthont.”
(Hogy a lakóknak nem tetszett a szögletes kialakítás, vagy a sarkokat volt nehéz takarítani, nem tudni.)

„Rupert Murdoch médiamogul tulajdonában van a The Sun brit búvárlap is.”
(Elég sok britet érdekelhet a búvárkodás: mintegy kétmillióan olvassák a lapot.)

„Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi kapcsolatokért felelős helyes államtitkára azt mondta…”
(Freudi elírás?)

„Völner: Átmeneti döccenő az uniós péntek felfüggesztése”
(Mindenki nyugodjon meg, nem szűnik meg a hétnapos hét!)

„Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter Volvográdba látogat május hetedikén.”
(Ez az autógyártónak otthont adó Göteborg új neve lenne?)

„Ukrajna kérni fogja az Európai Tanács rendkívüli ülésének összehívását, ha vasárnap nem lép életbe a tűszünet.”
(Kijev ragaszkodik a varrónők sztrájkjához.)

„Hétfőtől látogatóvá vált a 2,2 milliárd forintból, uniós és hazai forrás segítségével teljesen felújított Andrássy-kastély.”
(Megnézheti magát.)

„A tűzifa és a ruha után most háromszáz kisgyerek jutott meleg ételhez.”
(Szerintem értelmesebb lett volna korábban is a gyerekeket etetni a tűzifa és a ruha helyett.)

„Gyanús a levelet kapott Obama”
(Az amerikai elnök levélküldési ügybe keveredett.)

„A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó testülete februárban tesz arra, mely sportág kerüljön ki a 2020-as játékok programjából.”
(Ezek szerint őket finoman szólva nem érdekli…)

„A produkció egyedülálló lesz a maga nevében.”
(Még jó, hogy nem más tollával akarnak ékeskedni az előadók.)

„Az állami tulajdonú könnyipari vállalat egyike annak a 320 cégnek, ahol a munkavállalók több mint fele megváltozott munkaképességű.”
(Valami ríkatóüzem lehet.)

„Az ő élete arról tanúskodik, miként lehet a hétköznapokat tartalmasan és igényesen megölni.”
(Ha meggyilkoljuk a hétköznapokat, minden nap ünnepnap lesz.)

„A délszláv háborúban a szerbek tömegével mészárolták le a muszlinokat.”
(A gépromboló mozgalom mintájára szervezhették a finom pamutok elleni megtorló akciókat.)

„Clinton a Fehér Ház után létrehozta a Globális Kezdeményezés alapítványát.”
(A Fehér Ház megnyitása és az alapítvány életre hívása között eltelt 205 év. Addig mit csinált Bill?)

„Persze sikertörténet is akadt bőven, hiszen volt, hogy az 1954-ben alapított Vasárnapi Újságból negyvenezret értékesítettek, és egészen 1921-ig fennmaradt.”
(Ez még Clintonénál is nagyobb teljesítmény.)

„Az Országgyűlés napirendre tűzi a romagyilkosságokat.”
(Ijesztő volna…)

„Pelczné Gáll Ildikó úgy tájékoztatott: a sajtótájékoztató elsődleges célja a tájékoztatás.”
(Ki gondolta volna?)

„Lehetséges úgy tervezni az űrhajót, hogy legyenek benne olyan terek, amelyeket fokozott védelemmel látnak el a komikus sugárzás ellen.”
(Ezekbe a terekbe nem jut el a Sas-kabaré közvetítése. Szegény űrhajósok…)

„Az elemzők csak 2,9 százalékos növekedésre szállítottak.”
(Kevés volt a pia az évértékelő bulin?)

„A szakemberek elrendelték a folyótorkolati árvízkakukk bezárását.”
(Ezeket a nyúlgát mintájára építhették.)

„Aknéban találtak egy holttestet a rendőrök.”
(Képzelem, mekkora arc lehet, ha a pattanásába holttest fér.)

„A nagybirtokok aranyát 20 százalékra kell visszaszorítani – jelentette ki Fazekas Sándor.”
(Ennek az aranynak van köze az aranykalászos gazda minősítéshez?)

„»A feleségem ma reggel is dolgozni jött a varrodába. Amint megtudtam, hogy összedőlt, iderohantam, hogy megkeressem« – nyilatkozta egy férfi.”
(Már megint ivott az asszony?)

„Benjámín Netanjáhú izraeli kormányfő állatja: mindenképp megtérülne egy Irán elleni csapás.”
(Valószínűleg héja lehet az az állat.)

„Francia Hollande francia államfő megköszönte a kameruni és a nigériai hatóságok munkáját.”
(Oké, hogy francia, de holland-e?)

„Egyre többen dolgoznak egyre magasabb fizetésért – fejhette ki Selmeczi Gabriella.”
(Jól tejelő állás lehet.)

„A vártnál is nagyobb mértékben bűvült a gazdaság.”
(A hókuszpókusz lenne csak az igazán unortodox módszer.)

„A szoci téli olimpia résztvevői dicsérték a körülményeket.”
(Most a Gurmai–Szanyi jégtánckettős mutatja be kűrjét.)

„A szóvivő először tartott ajtótájékoztatót.”
(Úgy látszik, nemhogy ember, a kutya sem volt kíváncsi rá.)

„Az amerikai politikusok sem örültek az Obama–Castro-kézfogónak.”
(Pedig nemrég még látványosan ünnepelték, hogy náluk egybekelhetnek az azonos neműek.)

„A részletekről február közepén levében tájékoztatják a lakosságot.”
(Akit ez az információ nem nyugtatott meg, az februárig főhet a levében.)

„Sír Karl Raimund Popper, osztrák származású angol filozófus…”
(Mint megannyi puszta…)

„Kapu, kémény és kerítésadó feltehetően sehol sem lesz.”
(Ugye mennyire fontos lehet a kötőjel?)

„»Az ördögöt ne fesd a falra, mert Lázár János jelenik meg«” – fogalmazott Bangóné Bordély Ildikó.”
(Remélhetőleg elírás, bár ismerünk olyan portált, ahol ez a színvonal.)

„Az első világháború mérlege: 1,3 millió embernek okozott maradandó résülést a vegyi fegyverek alkalmazása.”
(Lyukat vágott az embereken a mustárgáz.)

„»Azt, hogy ezt ilyen széppé tettük eddig, azt magunknak is köszönhetjük.«”
(Köszönjük mi is. Azt.)

„80-100 kilométer pár órás szelet jósoltak.”
(Megvan, hogy milyen hosszú és hogy meddig tart, már csak az erejére lennénk kíváncsiak.)

„Ezek a tradicionális darabok kaptak modern hangulatot az alattuk megbúvó egyenes szabású ruhákkal és a nyakakba vagy csiklókra helyezett túlméretezett gyöngysorokkal.”
(Persze, persze, az u és az i egymás mellett van, de akkor is vicces.)

„Több mint száz kézszúrással ölte meg feleségét.”
(Nyilván Ollókezű Edward volt az elkövető.)

„… – közölte a brókerhát elemzője.”
(Aki nyilván anatómiai végzettséggel rendelkezik.)

„Rétvári: Egy kórszerű ellátó központ kell Budapestnek”
(Attól mentsen meg minket a Jóisten, a mostani központok elég nagy része is kórszerű.)

„Párfinanszírozásra is szolgál az irodabérlési pénz.”
(Az irodaház örömlányokat is szolgáltat a bérleti díj fejében?)

„A beérkező friss töke mértéke majdnem elérte a középtávú célsáv felső, 6,00%-os értékét.”
(A szexmunkások tevékenységét elemzők egész hada vizsgálja.)

„Kedvező fektetési környezet létrehozásával a vállalkozói szektort is bevonják a fejlesztésekbe.”
(Egyre érdekesebb.)

„Egyre többször van hűségriadó.”

(Az előzőek tükrében nem csodálom.)

„»Részvétem azoknak, akik életüket veszítették.«”
(Nekik részvétedet fejezed ki, a gyászolókat meg eltemeted, ugye?)

„Zavartalan a betegek ellenlátása és a gyógytó munka a fővárosi Szent Imre-kórházban.”
(Két hülyeség kis helyen is elfér.)

„Lehetnek olyan »párok« is, amelyek eleve acélból »terveznek családot«, hogy a támogatást megszerezzék.”
(Vas-, fa- és műanyag család után nem jár támogatás.)

„Az instant termékek rendszeres hasznától a gyermekorvos is óva int.”
(Levelet is írt a Nestlének, hogy ne keressen rajtuk annyit.)

„A párbajtőröző az MTI-nek úgy vélekedett, hosszú volt a nap, és a végére elfogyott.”
(Bizonyára így is volt.)

„»Szerintünk a törvény megváltoztatásához a terroristák elleni küzdelemben szükség van a hadseregre és a honvédségre« – mondta Rogán Antal.”
(Ha nem szavazzák meg a terrorellenes javaslatot, bevetik a fegyveres erőket.)

„Az Avtovaz átrozsdásodásért hat évig vállal felelősséget.”
(Utána már hiába igényeljük a rozsdát a gyártótól.)

„Megérkeztek az EU-csúcs részevői.”
(És még a főfogás előtt távoznak is.)

„Kamerás babfigyelő vigyázza gyermekeink álmát.”
(Azt nézi, mit művel a bab az alvó gyerekkel?)

„A Haladás–Fradi közvetítése a Magyar Telekomnál bekövetkezett műszaki hiba miatt történt az MTVA szerint.”
(Egy jobb meccset akartak adni, véletlenül ezt sikerült.)

„A sertéstőkehús áfájának csökkentése 25 milliárd forintot, a kétgyermekesek adókedvezményének növelése 15 milliárd forintot, az állami közszolgáltatások díjának, illetékének csökkentése pedig 10 milliárd forintot fog otthagyni minden magyar háztartás zsebében.”
(A legbátrabb javaslat az alapjövedelem kapcsán: minden egyes háztartás kap 50 milliárd forintot.)

„… – jelentette az MTI Alsónémediben tartozó munkatársa.”
(Remélhetőleg nem uzsorásoknak lóg.)

„Pest megyében valamennyi, az űrvíz miatt elrendelt fél- és teljes pályás útzár megszűnt.”
(Kozmikus folyadék lepte el a főváros környékét.)

„Rubin Szilárd pofi nyomozókat megszégyenítő megszállottsággal kutatott.”
(Jópofi?)

„Fiával veszi nyakába a várost, és keresi a kétkerekűt, aki igazi hősként tekint apjára.”
(Az ő hős apja volt Superbike?)

„A gázórákon elhelyezett hamis plombák bűncselekményt valósítanak meg.”
(Mikor csattan a bilincs a plombákon?)

„Akkor Szivási György volt a közigazgatási államtitkár.”
(Mit szívott, aki ezt leírta?)

„Magyar Róbert Spanyolországba szökött a házőrizetből.”
(Megunta a biztonsági őri munkát, a napfényes Hispániában biztosan pincérkedik.)

„Belső vizsgálat tisztázza az izsáki rendőrőrsön töketleneket.”
(Nem akartam elhinni, hogy így sikerült leírni, de így sikerült.)

„A költségvetési szerveknél teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 5,8 százalékkal emelkedett a megelőző év azonos időszakához képest, amely jelenleg 210 000 forinton áll.”
(Tehát az előző évi áll jelenleg 210 000 forinton, világos!)

„Mindenkinek szükséges van valamire – jelentette ki Janics Natas kajaokozó.”
(Ez a titulus a nem túl jó szakácsok elnevezése lehet.)

„Lendvai Ildikó azt állítja, hogy csak a Simon-ügy kirobbanása után halott Welsz Tamásról.”
(Akkor halott, amikor már halott.)

„A kongresszus két háza előtt kedden felszólalva megígérte, hogy országa folytatja a terroristák levadászását és hálózataink felszámolását.”
(A sajtószabadság vége, ha felszámolják a hírügynökségek hálózatát.)

„A politikai és adócsaládi botrányokkal teli Bettencourt-ügy…”
(Tán az áfa-visszaigényléssel kapcsolatban robbanhatott ki a családi viszály.)

„Csipán 24 millióba kerül a 717 lóerős izomató”
(Milyen matéria kell ahhoz, hogy még olcsóbb legyen?)

„Születelt a távhőszolgáltatás Pécsett”
(A balanyai bolok olszágszelte hílesek.)

„Harmincmillió dollár fölött kasztáltak Clintonék.”
(Remélhetőleg nem az r maradt ki.)

„Moszkva bekeményítőz”
(Ha Nyugaton a hígítózás a menő, az oroszok csak azért is keményítőznek.)

„Jóbban csúszik a banánhéj”
(Ez az, amit nem szeretnék elképzelni.)


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »