Esztergomi IVV túra: Ülve? Majd megeszed útközben… (képriport)

Túrára invitáltak párkányi ismerőseim Gál Attila és Vierka, akiknek az évek során szenvedélyükké vált a túrázás. Szervezett IVV túráról volt szó, így az esztergomi gyülekezőnél mindenki regisztrált, hiszen fontos ez az év végi összesítésnél. Én, mint mezei túrázó persze indulhattam volna nevezés nélkül is, de 500 forint ellenében kitűzővel kecsegtettek. Ezekre az esetekre szokta egykori kollégám mondani, hogy “a hülyének is megéri”. Befizettem.

 

Fotó: Bokor Klára

 

10 és 20 kilométeres távok között lehetett választani, de túratársaimnál a tízes szóba se jöhetett. Én is úgy éreztem, tán még a 25 se kottyanna meg.

 

Fotó: Bokor Klára

 

Fotó: Bokor Klára

 

Az Esztergom városa fölé magasuló 404 méter Vaskapu-hegyhez igyekszünk, ahol az első ellenőrzőpont található. Hagyományos pincesoron keresztül vezet ki az út a városból. Egy jókedvű bácsi meg is szólít, hová megyünk, mert nagyobb itt a forgalom a megszokottnál. Szóba elegyedek – mint kiderül Jódobronya bácsival – aki éppen a mustot kóstolgatja. Szívesen invitál az ősi pincébe, ami még a nagyszüleié volt és kínál a szőlő levével. Nem maradtam öt percnél tovább, de társaimat már csak futva érem utol.

 

Fotó: Bokor Klára

 

A kék jelzést követve mindig felfelé. Nem túl kigyúrt az ösvény, néha bukdácsolunk az ágak alatt és örülünk a tisztásoknak, ahonnét már felsejlik a panoráma. Festett feszület, feljebb az Esztergomi Turista Egyesület által 1921-ben emelt Miasszonyunk szobor késztet megállásra. Ennek én nem csak a szakrális emlékek szépsége miatt örülök.

 

Fotó: Bokor Klára

 

Felértünk, itt állunk a Vaskapunál. A panoráma pazar. Belátni Esztergomot, a Gerecse vonulatát, de még Párkányra se nyílik máshonnan ilyen csodás kilátás. Attila mutatja, balra a Gete, a Hegyes-kő, a Gerecse, a Magyar-kő, mind bejárták többször is. Bemegyünk az itt található 1914-ben átadott Brilli Gyula nevét viselő menedékházba, de nem azért hogy ott leüljünk, netán igyunk valamit, csak körülnézünk, megcsodáljuk, megkapjuk első pecsétünket és már folyatjuk is az utat.

 

Fotó: Bokor Klára

 

Végre lefelé, na de hogy ez se legyen egyszerű, az ösvényre dőlt fák sokaságán lépkedünk keresztül. Egykettőre elérkezünk a Fári-kút friss vizű, kőtámfallal körülvett  forrásához. Belekóstolunk a vízbe és már indulunk is tovább.

 

Fotó: Bokor Klára

 

Többször létrákon mászunk át valami magánerdőkbe, mert Magyarországon van olyan törvény, hogy nem lehet turistautat lezárni. Én már az út végét érzem, kérdezem is Attilától hány kilométernél tartunk. Hatnál – mondja nevetve. Majd földbe gyökeredzik a lábam ettől az alacsony számtól, s abban reménykedek elromlott a szerkentyűje. A srég gyalogúton egyensúlyozva előhalászom hátizsákomból a térképet és… a vastag kék csík jelzi, valóban a felénél se vagyunk.

 

Fotó: Bokor Klára

 

Gyertyánosból tölgyesbe érünk. Attila, aki már szakértője a környék növényvilágának magyarázza, milyen fák nőnek itt még. Szívesen hallgatnám hosszabban is, de valahogy egyre nő a távolság köztem és a társaim között. Már nem is látom őket, amikor mohával benőtt göcsörtös fák közé érek, ahová ritkán jut napfény. … már csak a vasorrú bába… gondolom, mikor belerikolt egy madár a félhomályba.

 

Fotó: Bokor Klára

 

Társaim az útjelző tábláknál várnak meg. Amint megpillantanak, indulnának is tovább, de én előveszem a kenyerem és csakazértis leülök. Ülve? Majd megeszed útközben! – Jó ezt nem mondják, de úgy érzem, hiszen útra készen álldogálnak körülöttem. Zoli is elnézően mosolyog- kenyeret egy 20 kilométeres túrára?…

 

Fotó: Bokor Klára

 

Eddig kényelmes volt a cipőm, de kezdi törni a lábam. Mindegy, menni kell, “hisz hun van még a vége” – a la Bendegúz. Egy morbid nevű hely mellett haladunk el. Enyedi halála hirdeti a kereszt. Hogy ki lehetett Enyedi és milyen halált halt arra a borókamag.hu-n találtam választ.

 

Fotó: Bokor Klára

 

„Enyedi István nőtlen erdész a barát-kúti erdészházat kapta Esztergom várostól szolgálati lakásul. Ennek melléképületében élt egy Kierer Hugó nevű nős vadőr, aki goromba, hirtelen haragú ember volt és feleségét is gyakran bántalmazta. Szegény asszony gyakran menekült Enyedihez, mire a férj féltékeny lett az erdészre, akivel egyébként is rossz viszonyban volt. Enyedi 1927 nagyhetében a pilismaróti erdészkollégájától vadásztöltényeket indult átvenni, mivel közeledett a szalonkázás ideje. A féltékeny Kierer azonban a közeli Tetves nevű erdőrészben agyonütötte őt és igyekezett vízbe fulladásnak álcázni a balesetet.”

 

Még egy jó lóduló és kint vagyunk az erdőből, de addig még annyi az útra dőlt fák száma, hogy meg vagyok győződve, a túrázók visszaszorítása érdelében törtek(ték) le. Végre megérkezünk a második ellenőrzőponthoz, ahol maga a szervező egyesület (Meteror Természetbarát Egyesület) elnöke Moravik Gabriella és édesanyja fogadják a túrázókat.

 

Fotó: Bokor Klára

 

Kedvesen elbeszélgetünk, megkapjuk második pecsétünket. Elkeseredve látom, már most túl vagyunk a 3 és fél órán, amennyire a túra teljesítését saccolták. Miattam. Társaim vigasztalnak, igaz, teljesítménytúra ez, de nem az idő, csak a táv számít.

 

Fotó: Bokor Klára

 

Még mindig egyharmad út áll előttünk. Érzem, legszívesebben mezítláb folytatnám, amikor meglátom, hogy az út derékszögben hajlik hegymenetbe. Ha átlósan levágom, akkor akár még társaim elé is kerülhetek. A gondolatot tett követte, s elindulásunk óta először végre eléjük kerültem. Ők csak a fejüket csóválták, biztos meglesz így neked a 20 kilométer? Hmm, csak néztem rájuk, mint a marslakókra.

 

Fotó: Bokor Klára

 

A távot 5 és fél óra alatt teljesítettem. A társaim is. A legszebb kitűzőt választom, mert MEGÉRDEMLEM.

 

Fotó: Bokor Klára

 

Bokor Klára

 

 


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »