Észt politikus: Nagy-Britannia megkezdte Európa széttördelését, Putyin pedig "pezsgőt iszik örömében"

Észtország egyik vezető politikusa szerint Nagy-Britannia megkezdte Európa széttördelését, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig “pezsgőt iszik örömében”.

Margus Tsahkna – aki a hárompárti észt kormánykoalícióban a szociális ügyek minisztere – fogalmazott így pénteken, miután biztossá vált, hogy Nagy-Britannia “kinépszavazta” magát az Európai Unióból.

“Európa megroppantja saját magát, nincs szükség ehhez tankokra” – mondta a konzervatív nemzeti Pro Patria-Res-Publica (IRL) nevű párt elnöke.

Putyin taskenti látogatásán viszont arról beszélt, Oroszország sohasem avatkozott be a brit népszavazás ügyébe, azzal kapcsolatban nem hangoztatott semmiféle véleményt, ezért azzal kapcsolatban minősítést tenni a politikai kultúra alacsony szintjének megnyilvánulása. Az orosz elnök David Cameron brit kormányfőnek arra a kijelentésére reagált, amely szerint “Putyin boldog lesz”, ha Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból. Az orosz vezető szerint ez “inkorrekt kísérlet volt a brit közvélemény befolyásolására”, amely azonban így sem ért célt.

Rovatok: KülföldTelepülés: Európai UnióCímkék: Észtország, Vlagyimir Putyin, Brexit, brit EU-népszavazás, Nagy-Britannia, népszavazás, Európai Unió, külföld, politikaForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »