Esznek-e embert a tusványosi fiatalok?

Esznek-e embert a tusványosi fiatalok?

Most nézem, mekkora balhé van. Bizonyos körökben, nyilván, hiszen más körök valószínűleg harangozni sem hallottak a történetről. Szegény óvatlan Quimby együttes rajongótábora akkorát csökkent hirtelen, hogy a fal adja a másikat. A muzsikusok magyarázkodnak, a kommentelők tombolnak, az indulatok elszabadultak.

Az ok: szegény Quimby együttes óvatlanul elment a tusványosi fideszes szabadegyetemre koncertezni. A rendezvényre, amely az utóbbi években arról híres, hogy ott szokott világmagyarázó-programadó beszédeket tartani a magyar miniszterelnök. Olyanokat, amiktől sokan lelkesek, sokan mások idegesek lesznek. Megint mások – mint szerény személyem – messzemenő következtetéseket vonnak le. A magyar miniszterelnök ezt általában szombat délelőtt teszi, válogatott közönség előtt, a széksorokban sok a smúzolni érkezett politikus, az anyaországból és minden határon túli régióból, jó móka a közvetítést nézve számolgatni a régi haverokat.

Vannak ugyanakkor további programok is, inkább és kevésbé színvonalasak, de mindenképpen sok, óhatatlanul megszólalnak tehát olyan alakok is, akik mondandójától az ember füle kettéáll. Néha ráadásul az örökös házigazda Németh Zsolt is belebonyolódik némi rosszul elsülő poénkodásba, amin megint csak kiakadhatunk, ha arra van gusztusunk. Olyanok is megjelennek itt mellesleg, akik csupa okosságot mondanak, de ez kevésbé észrevehető, mivel az ilyesmi nem jár habfelverődéssel.

Ám esténként szokása szerint Tusnádfürdő felett is lemegy a nap, és minden megváltozik. A politikusok és más léhűtők számaránya nagymértékben csökken. Egyrészt azért, mert ők maguk eltűnnek vagy csak a háttérben pálinkáznak, másrészt azért, mert nagyobb számban bukkannak fel a területen az erdélyi magyar fiatalok. Akik csak bulizni akarnak, sokan-sokan, olyan előadók és együttesek zenéjére, akiket meglehetősen ritkán hallhatnak élőben. Élvezik a zenét, a sört, a pálinkát, örülnek, hogy együtt vannak, hogy szépek és fiatalok, és nem törődnek semmi mással. Hancúroznak, mintha nem lenne holnap.

Az is lehet, hogy némelyikük egyetért Orbán Viktorral, meg az is, hogy némelyikük nem. Ki így, ki máshogy. Mindenki pontosan úgy gondolkodik, ahogy szeretne. Ahogy neki jólesik. De hogy ki hogy, az nem érdekes és nem is fontos akkor, amikor a Quimby – vagy bárki – koncertjén táncolnak-csápolnak éppen. Abban a két órában miért is számítana, hogy másnak másmilyen a világnézete?

A tusványosi szabadegyetem ugyanis nem kápóképző. Nem gyepes agyú radikáljobbosok vagy kirekesztő orbánisták gyülekezőhelye. Hanem egy fesztivál, ahol sok fiatal találkozik, éli át az együttlét örömét, érzi jól magát. Lehet, hogy a médiából ez máshogy jön le, némely onnani tartalmak láttán-hallatán tűnhet úgy, hogy a vérengző droidok utánpótlásának felkészítése zajlik – de mindazok, akik így látják, sajnos rosszul látják. Különleges szemüveget viselnek, politikai alapon. Egybites a látásmódjuk. Mondok példát: pont olyan ez, mint mocskos-sáros-undorító tömegek drogtanyájának vélni a Sziget fesztivált. Totális képtelenség.

Evidencia, de muszáj mondanom: azt a legkönnyebb gyűlölni, attól a legegyszerűbb rettegni, amit nem ismerünk. Amiről nem tudunk semmit, de azt hisszük, hogy mindent tudunk róla. Egy elszántan liberális barátom mesélte egyszer, hogy még az ősidőkben besurrant egy nagyobbacska MDF-gyűlésre. Kicsit félt, mégis izgatta, hogy vajon esznek-e embert az MDF-esek. Fogják-e bántani. Kitépik-e a szívét. Aztán kissé meglepetten, de megnyugodva állapította meg: nahát, nem bántják, nem tépik, nem esznek.

Komolyan: az lenne a legjobb, ha minden politikailag ijedt és/vagy agresszív magyar embert át lehetne küldeni néhanap a túloldalra. Az ultraliberálisokat Tusnádfürdőre, a radikálkonzikat – mit tudom én – a Sziget fesztiválra. Vagy emezeket a Békemenetre, amazokat a Budapest Pride-ra. Hátha feltűnik nekik, hogy tényleg senki sem kívánja a vérüket. Persze tudom: vannak közegek, amelyek reménytelenek, kerülendők. Nekem sem jutna eszembe náci futballdrukkerek közé szorulva kíváncsiskodni szociológiai nüanszok iránt. Ezek azonban kis létszámú szubkultúrák csupán.

Én ezzel szemben nem róluk, hanem oldalakról, kultúrákról próbáltam beszélni itt. Oké, tisztában vagyok azzal is, hogy vannak, akik nem érzik a különbséget kultúrák és szubkultúrák között. Akik mindenkiben, aki a túloldalon – vagy valahol a táborok között – áll, egyfelől kirekesztő, antidemokrata gyilkosokat, másfelől nemzetrontó élősködőket látnak. Lehet, hogy sokan közülük menthetetlenek, és nincs semmi, ami kizökkenthetné őket szűk kereteik közül. Lehet, hogy ezekben a viharos időkben egyre többen vannak, és még hangosabbak is. De akárhogy is van, az ő kedvükért – és előttük – nem kell magyarázkodnia a Quimby együttesnek. Sem senki másnak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »