Észak-koreai atomrobbantás: másfajta választ sürgetnek a déliek

A dél-koreai elnök szerint a korábbiaktól gyökeresen eltérő választ kell adni az újabb észak-koreai atomrobbantásra, és amerikai részről fokozni kell Dél-Korea védelmét.

Pak Gun Hje az ország biztonsági és külpolitikai vezetőinek pénteki tanácskozásán kijelentette, hogy a kommunista észak nukleáris fegyverkezése létezésében fenyegeti Dél-Koreát, ezért a nemzetközi közösségnek erre az eddigiektől teljesen különböző választ kell adnia.

A robbantás megerősítette – mondta –, hogy Észak-Korea „meggondolatlan és megszállottan vonzódik az atomfegyverekhez… vezetőjének elmeállapota pedig fékezhetetlen”.

Pak szerint arra van szükség, hogy az Egyesült Államok fokozza elkötelezettségét Dél-Korea mellett, kiterjesztve rá az atomernyőt, és hivatalosan hirdesse meg, hogy minden katonai erejét – hagyományosat és nukleárisat egyaránt – kész mozgósítani szövetségese védelmében egy esetleges észak-koreai agresszióval szemben.

Az elnök arra kérte a hazai bírálókat, hogy vessenek véget politikai offenzívájuknak a Dél-Koreába telepítendő amerikai THAAD rakétavédelmi rendszer ellen, mert az országnak „alapvető” védelmi lépéseket kell tennie egy elképzelhető északi támadás ellen.

A dél-koreai hírszerzés vezetője pénteken aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Észak-Korea a vártnál gyorsabban halad az atomrobbanófejek „miniatürizálását” célzó lépésekkel. Li Bjung Ho a parlament hírszerzési bizottságát tájékoztatva azt mondta, hogy észak célja, hogy akkora robbanófejet fejlesszen ki, amelyet még a rövid hatótávolságú Scud rakétákra is fel lehet szerelni. Erre azonban egy-két éven belül aligha kerül sor – jósolta.

Li arra is felhívta a képviselők figyelmét, hogy gyorsuló ütemben zajlanak az északi atomkísérletek. Az első 2006 októberében volt, a második 2009 májusában, a harmadik 2013 februárjában. Legutóbb pedig két robbantás között csak hét hónap telt el.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »