Észak-Korea újabb rakétát lőtt ki

Észak-Korea újabb rakétát lőtt ki

Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel Phenjan egyik külső kerületéből keleti irányba, a rakéta átrepült Japán második legnagyobb szigete, Hokkaido felett, majd a Csendes-óceánba csapódott – jelentették péntekre virradóra a hírügynökségek.

A Jonhap dél-koreai hírügynökség tette közzé először a hírt néhány perccel a rakéta kilövése után.
    
Ezt követően Tokióban is megerősítették az észak-koreai rakétafelbocsátás hírét, pontosítva, hogy a szerkezet a Hokkaidón fekvő Erimo városától kétezer kilométerre keletre csapódott a tengerbe.
    
A rakéta típusát még nem sikerült azonosítani, az első hírek szerint a dél-koreai katonai illetékesek az amerikaiakkal közösen vizsgálták az első percekben rendelkezésre álló információkat. Nem sokkal később dél-koreai katonai források a Jonhapnak elmondták: körülbelül 3700 kilométeres hatótávolságú rakétáról van szó, amely mintegy 770 kilométeres magasságban repült.


    
Két nagyobb japán légitársaság közölte, hogy az újabb észak-koreai rakétafelbocsátás nem befolyásolta sem a bel-, sem a külföldi légi járatok menetrendjét. A vasúti közlekedés azonban időlegesen szünetelt az ország északi és északkeleti körzeteiben.
    
A japán kormány nem késlekedett azonnal határozottan elítélni az újabb észak-koreai ballisztikus rakétatesztet. Szuga Josihide, a japán kormány főtitkára pénteki tokiói sajtóértekezletén elfogadhatatlannak nevezte az effajta cselekményeket. Hangsúlyozta: országa soha nem fogja eltűrni ezeket a sorozatos provokációkat, és határozottan tiltakozik Phenjannál. Mint jelezte, a szigetország szorosan együttműködik az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával és a többi érintett állammal, hogy sürgősen megfelelő választ adjon Phenjan újabb lépésére.
    
Észak-Korea augusztus 29-én is ballisztikus rakétát bocsátott fel, az is átrepült Japán északkeleti része felett és a Csendes-óceánba csapódott.

Összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát

Az tanácskozás összehívását a testület etióp soros elnöke jelentette be. A diplomata egyúttal közölte: az ülést zárt ajtók mögött tartják.
    
Donald Trump amerikai elnököt az újabb észak-koreai rakétakilövés után John Kelly kabinetfőnök azonnal informálta.
    
Rex Tillerson, az amerikai diplomácia irányítója közleményben hangsúlyozta, hogy Kínának és Oroszországnak cselekednie kell. “Kína szállítja a fűtőolaj nagy részét Észak-Koreának. Oroszország a legnagyobb foglalkoztatója az észak-koreai munkaerőnek” – olvasható a közleményben.
    
Az amerikai külügyminiszter kiemelte, hogy “Pekingnek és Moszkvának közvetlenül vezetőik révén jelezniük kell, hogy nem tűrik tovább a felelőtlen rakétafelbocsátásokat”.


    
James Mattis védelmi miniszter – aki Nebraskában tett látogatást az Egyesült Államok Stratégiai Parancsnokságánál (STRATCOM) – újságíróknak azt mondta: az észak-koreai rakéta “japánok millióit rémítette meg és késztette arra, hogy fedezékbe vonuljanak”.
    
A tárcavezető egyúttal bejelentette: a kilövés után az illetékes amerikai tisztségviselők már egyeztettek is egymással. Amikor az egyik újságíró azt feszegette, hogy az Egyesült Államok milyen választ ad az újabb észak-koreai provokációra, Mattis csak annyit felelt: “Erről egyelőre nem akarok nyilatkozni”.
    
Közleményt adott ki az Egyesült Államok Csendes-óceáni Parancsnokságának (Pacam) szóvivője is. Dave Benham közölte: az amerikai hadsereg egyetlen észak-koreai közép-hatótávolságú ballisztikus rakétát észlelt, amely Japán fölött haladt el, mielőtt a Csendes-óceánba zuhant. A szóvivő közleménye szerint a rakéta nem jelentett fenyegetést Észak-Amerikára vagy az Egyesült Államok csendes-óceáni birtokára, Guamra.
    
A Fox televízió csütörtökön este megszólaltatott egy Dél-Koreában dolgozó kutatót. A Szöulból élő adásban kapcsolt Andrej Lankov kifejtette: Kim Dzsongun észak-koreai vezető felgyorsította rakéta-, és nukleáris programja megvalósítását, méghozzá “sokkal nagyobb ütemben, mint arra bárki is számított volna”. A szakértő szerint Phenjan megfelelő számú interkontinentális ballisztikus rakétára akar szert tenni, amellyel támadást intézhet néhány amerikai város ellen. Lankov kétségét fejezte ki, hogy féken lehet-e tartani Észak-Koreát, ugyanis szerinte bármilyen katonai erő alkalmazása háborúba sodorja az egész Koreai-félszigetet.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »