Észak-Korea tengeralattjáróról lőhetett ki rakétát

Észak-Korea minden valószínűség szerint tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétát lőtt ki – közölte szombaton a dél-koreai hadsereg.

A szöuli vezérkar nem tudta megerősíteni, hogy a kilövési kísérlet sikeres volt-e. A rakétakilövést Észak-Korea keleti partjától északkeletre érzékelték helyi idő szerint este fél hétkor. A szöuli illetékesek egyelőre azt sem tudták pontosan megmondani, hol csapódott be a kilőtt rakéta.

Szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy Phenjan már egy ideje kísérletezhet azzal, hogy vízről vagy víz alól indítható rakétát fejlesszen ki. Biztonságpolitikai elemzők rámutattak, hogy rendkívül nyugtalanító, ha Észak-Korea ilyen technológia birtokába jutott, mert a víz alatti rakétáknál a kilövés előkészületeit sokkal nehezebb idejekorán észlelni, mint a szárazföldi rakétáknál.

Észak-Korea január elején immár negyedik kísérleti atomrobbantását hajtotta végre, egy hónappal később pedig műholdat állított pályára ballisztikus rakétával. Emiatt a nemzetközi közösség minden korábbinál szigorúbb büntetőintézkedéseket rendelt el Phenjannal szemben. Ezt követően Phenjan többször lőtt ki rövid hatótávolságú rakétákat a tenger irányába.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »